2p

Az OTP és a Magyar Telekom húzta a magyar tőzsde emelkedését.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 855,58 pontos, 1,3 százalékos emelkedéssel, 66 455,07 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden jelentős növekedés volt a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX indexet az OTP és a Magyar Telekom részvényeinek emelkedése húzta.

Az OTP és a Magyar Telekom húzta a magyar tőzsde emelkedését. Fotó: BET
Az OTP és a Magyar Telekom húzta a magyar tőzsde emelkedését. Fotó: BET

Az OTP és a Magyar Telekom emelkedésére hatott, hogy hétfőn céláremelés érkezett mindkét társaság papírjaira. Az Autonomous Research 21 058 forintról 22 464 forintra módosította az OTP célárfolyamát, változatlanul felülteljesítő minősítéssel, a Raiffeisen pedig 820 forintról 1200 forintra emelte a Magyar Telekom 12 havi célárfolyamát, továbbra is vétel ajánlással.

A nemzetközi tőzsdeindexek is jelentősen növekedtek kedden, a délután közzétett amerikai inflációs adatok adhattak lendületet a piacoknak - tette hozzá az elemző.

  •  A Mol 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2942 forintra erősödött, 919,7 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 490 forinttal, 2,91 százalékkal 17 350 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,25 százalékkal 890 forintra emelkedett, forgalma 627,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 9650 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Még több pénz- és tőkepiaci cikket itt talál >>> 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG