3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1601,97 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 126 663,78 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn kifejezetten jó hangulatban kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, újabb történelmi csúcsot döntött a BUX-index a nap folyamán és a zárásban.

Az amerikai és az európai tőzsdéken egyaránt óvatos, de jó hangulat volt, hozzájuk képest a BUX index felülteljesített. Kifejtette, a Mol emelkedése mögött az látszik, hogy továbbra is kitart az a pozitív hangulat, amely a szerb NIS olajvállalat felvásárlásával kapcsolatos. Hozzátette, az OTP részvények árfolyama történelmi csúcsra emelkedett, ami vélhetően annak tudható be, hogy újabb céláremelés érkezett a bank részvényeire. A Citi 36 500 forintról 43 900 forintra emelte az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel. A Richter és a Magyar Telekom a nemzetközi hangulattal együtt emelkedett.

A Mol 68 forinttal, 1,8 százalékkal 3838 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 600 forinttal, 1,53 százalékkal 39 850 forintra nőtt, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,62 százalékkal 1946 forintra emelkedett, forgalma 649,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,96 százalékkal 10 520 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 372,07 ponton zárt hétfőn, ez 17,2 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.


Fotó: MTI

Túlnyomórészt nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalék, a frankfurti DAX-index 0,20 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,12 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,26 százalékos, Madridban 0,76 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,32 százalékos, az S&P 500-as index 0,56 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,68 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,24 dollárral, 0,37 százalékkal, 64,83 dollárra csökkent. Az arany határidős jegyzése 5122,91 dolláron állt unciánként, 2,11 százalékos (105,91 dolláros) erősödéssel.

A nemesfém ára újabb történelmi csúcsot ért el hétfőn.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, februári jegyzésében 1,17 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 39,57 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 31,82 eurón, egy éve 42,48 eurón, két éve 33,34 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG