3p
Az MNB, pontosabban annak felügyeleti része véget kíván vetni annak a gyakorlatnak, hogy a tőzsdei kibocsátó cégek lazáskodnak, elmulasztják kötelezettségeik teljesítését, kommunikációjuk hiányos, nem transzparensek, és ezáltal a befektetők érdekei sérülnek. Vége a botránycégek korszakának.

Épp Norbi okán lamentáltunk arról, hogy az Update bevezetésekor még sokkal lazább volt a felügyeleti ellenőrzés, így az új kibocsátók sem gondolták át, milyen kötelezettségekkel jár a tőzsdei jelenlét, és hogy ezek elmulasztása milyen súlyos retorziókat válthat ki. Korábban sokszor csak a TEBÉSZ, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége lépett fel egyes esetekben, most az MNB bevezeti a szigorú rendfenntartást.

Drákói szigor

Az MNB most kiadott egy sajtóközleményt ennek részleteiről. Közölték, hogy idén eddig 43,5 millió forint felügyeleti bírságot szabtak ki, és hat cég részvényeinek kereskedését jelenleg is felfüggesztve tartják, miután azok nem tettek eleget tájékoztatási kötelezettségeiknek. A felügyelet sokkal aktívabban fogja ellenőrizni a cégeket, mint korábban: adatokat kérnek be, részt vesznek a cégek közgyűlésein, és együttműködnek a cégek könyvvizsgálóival is.

A jegybank szerint a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása vagy hiányos teljesítése miatt a befektetők nem egyformán jutnak információkhoz, ami visszaélésekre, például tiltott bennfentes kereskedelemre is lehetőséget adhat. A felfüggesztésekkel az MNB célja ezért az, hogy a tájékoztatási kötelezettségét határidőben nem, vagy nem megfelelően teljesítő kibocsátó értékpapírjaival a tőzsdén ne lehessen kereskedni, ne történhessenek a visszaélések. A felfüggesztés mindaddig érvényben marad, amíg a kibocsátó nem teljesíti tájékoztatási kötelezettségét.

Vége a lehúzásnak

Kérdés, hogy a továbbiakban mindez hogy alakítja át a piacot. Az biztos, és ez a legfontosabb, hogy a befektetők kevésbé lesznek kitéve a BTel, vagy E-Star jellegű eseteknek, miután a továbbiakban meglehetősen nehéz lesz ilyen céget a tőzsdére hozni, vagy ott benntartani. Hozzá kell tennünk, hogy az is fontos lenne, hogy az MNB az újonnan tőzsdére lépő cégeket is tüzetesen vizsgálja meg. Azt feltehetően igen alaposan vizsgálni fogják, hogy a kibocsátási tájékoztatóban minden szükséges információ szerepel-e. de azt is érdemes lehet vizsgálni, hogy a cég mennyire valós tevékenységet folytat, mennyire átlátható már a kibocsátás előtti időszakban. Így adott esetben elkerülhető, hogy a befektetők olyan cégek túlárazott papírjait vegyék meg, amelyek tényleges működése átláthatatlan.

Kibocsátók lehetőségei

Ami a leendő kibocsátókat illeti, biztos lesz egy elrettentő hatás, de ez egyáltalán nem baj. Olyan cégre nincs szükség a tőzsdén, amely nem tud megfelelni ezeknek a kritériumoknak, hisz ez általában valóban a befektetők lehúzásához vezet. Nehezebb azon cégek sorsa, amelyek már a tőzsdén vannak, de nagyon nem oda valók. Ezek vagy örökké fel lesznek függesztve, vagy addig bírságolják őket, amíg csődbe nem mennek, persze még az is lehet, hogy összekapják magukat és teljesítik kötelezettségeiket. Egyes cégeknél lehet olyan hatás is (mint Norbi esetében), hogy a kibocsátó belátja: célszerűbb vételi ajánlatot tenni és távozni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Pedig olyan szépen indult a tőzsdei reggel, de aztán...
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:49
Nyitásban még emelkedett a BUX, de a délelőtti órákra újra a mélybe vetette magát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG