2p

Újabb mozgalmas hét indult a pénzpiacokon, a BÉT sem maradt ki.

Már reggel hamar új csúcsra 1,88 százalékkal (84,12 dollárral), 4585,11 dollárra ugrott az arany unciánkénti világpiaci ára. Historikus csúcsra kapaszkodott fel az ezüst unciánkénti jegyxzése is. A jelentős ármozgások mögött egyértelműen az a befektetői reakció állhat mellyel a meglévő geopolitikai feszültségek mellett a Jeromwe Powell vezette amerikai Fed ellen indított újabb, a Trump kormányzat által kezdett jogi támadást árazzák. Közben az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 12 centtel (0,19 százalékkal), 63,46 dollárra nőtt.

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék is hétfőn, közben nem nyitott ki a tokiói börze japán nemzeti ünnep miatt. Hétfőn az ausztrál tőzsde 0,48 százalék, a tajpeji 0,92 százalék, a szöuli pedig 0,84 százalék pluszban zárt. A még nyitva tartó tőzsdék közül a sanghaji 1,06 százalék, a hongkongi pedig 1,28 százalék erősödést jelzett.

Itthon toporgott nyitáskor a BUX

Idehaza a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos emelkedéssel, 116 510,84 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfői, még nyitás előtti várakozásában azzakl számolt, hogy a múlt heti komoly emelkedés után, melyet a hét második felében már nem tudott érdemi emelkedés követni hétfőn a kereskedésben enyhe negatív korrekcióra kerülhet sor.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37620 37010 38280 +2,20% 0 0 19 434 952 490 HUF 2026-04-07 17:14:49
MOL 4020 3960 4020 +1,88% 0 0 2 065 291 428 HUF 2026-04-07 17:05:19
MTELEKOM 2190 2144 2196 +2,15% 0 0 1 356 558 706 HUF 2026-04-07 17:05:45
RICHTER 12210 12080 12370 +0,49% 0 0 2 221 935 820 HUF 2026-04-07 17:14:47
OPUS 455 440 463 +3,17% 0 0 182 651 536 HUF 2026-04-07 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG