1p
Újabb tíz külföldi részvénnyel lehet kereskedni holnaptól a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piacán. A BÉT és az Erste november közepétől tette lehetővé a kereskedést négy ország tíz nagy részvényével a magyar parketten, így január 26-tól ez húsz részvényre bővül. Az akciót sikeresnek tartja a tőzsde vezetése, az újabb bevezetéstől a forgalom további erősödését remélik.

November közepétől már lehetett kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén négy ország tíz nagy részvényével, az úgynevezett BÉTa piacon. A 10 részvény a következő: Banco Santander, Basf, Bayerische Motoren (BMW), Commerzbank, Deutsche Bank, E.ON, Nokia, Siemens, Thyssen és Total. Ezek közül van olyan, aminek napi 600 millió eurós forgalma van. A BÉT közleménye szerint az elmúlt év végi indulástól eltelt rövid idő ellenére a BÉTa Piac összforgalma már meghaladta a 1,6 milliárd forintot.

A BÉTa Piac nyitva tartása, a kereskedési szakaszok, az ajánlattípusok és érvényességük egyaránt a BÉT szabályaihoz igazodnak, a piac működését pedig az ismert hazai jogi és fogyasztóvédelmi rendelkezések szabályozzák. Azoknak tehát, akik a budapesti kereskedési felületen szeretnének külföldi részvényt vásárolni, nincsen különösebb tennivalójuk, a szabályok azonosak az eddigiekkel, pusztán az átutalás, az elszámolás vehet kicsit hosszabb időt igénybe.

A Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piacán január 26-tól 10 új papírral bővül a kereskedhető külföldi papírok köre, így összesen már 20 európai részvény lesz elérhető nálunk. A BÉTa Piacon eddig listázott finn, francia, német, spanyol értékpapírok köre kibővül, elérhetővé válnak luxemburgi és olasz nagyvállalatok részvényei is.

A BÉTa piac 10 új részvénye (január 26-tól)
Részvény Szektor
AXA biztosítás
ARCELORMITTAL acélipar
BAYER AG gyógyszeripar
BILBAO VISCAYA ARGENTARIA bankszektor
BNP PARIBAS bankszektor
DAIMLER AG járműipar
FIAT járműipar
INFINEON TECHNOLOGIES félvezető
TELEFONICA távközlés
UNICREDIT SPA bankszektor

A BÉT közleménye szerint január 1-től már a BÉTa Piacon vásárolt külföldi részvények is elhelyezhetők kedvezményes adózást biztosító Tartós Befektetési Számlán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41930 41190 42050 +0,48% 41900 41920 9 993 637 160 HUF 2026-04-30 14:39:27
MOL 4144 4000 4166 +2,47% 4144 4150 1 900 576 898 HUF 2026-04-30 14:34:01
MTELEKOM 2494 2476 2500 +0,48% 2492 2494 820 252 400 HUF 2026-04-30 14:39:11
RICHTER 13100 12720 13170 +2,58% 13090 13100 1 357 085 560 HUF 2026-04-30 14:36:27
OPUS 323 295 328 +10,05% 323 326 157 768 522 HUF 2026-04-30 14:36:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG