3p
Nagyon jó hangulatban voltak ma a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek hatására, a német index fontos szintet lépett, az amerikai mutatók is egy százalék feletti emelkedésben vannak. Itthon a BUX-ot végül visszahúzta az OTP megtorpanása, de a nap elején újabb csúcsot döntött a papír.

Megint a kereskedelmi háború került a középpontba a tőzsdéken, ma az ezzel kapcsolatos kedvező hírek főleg az iparvállalatok részvényeinek tettek jót. Ilyenek például a német részvények, a DAX index 2,6 százalékkal száguldott, ezzel 11 200 fölé jutott. Az Eurostoxx 50 európai blue chip-index is kicsivel több mint két százalékkal ment fel. Az amerikai indexek 1,3-1,5 százalékos pluszban voltak hat óra körül.

A BUX index szerényebben, 0,8 százalékkal emelkedett, de így is 41 504 ponton állt meg, ami nagyon közel van a majdnem egy évvel ezelőtti történelmi csúcshoz. Az akkor napon belül 41 609 pont volt. Szépen emelkedett a Mol (1,3 százalékkal 3242-re) és a Richter (2,6 százalékkal 6020-ra), de az OTP visszahúzta őket a végére.

Pedig a bankrészvény nyitásban 11 970-en is járt, ami új történelmi csúcs (tegnap is beállított egyet 11 930-on). Végül azonban 11 850-re sett, ami 0,4 százalékos süllyedés. Kissé esett a Telekom is.

40 ezer a Plotinus

A Plotinus ára elérte a 40 ezer forintot, alapítója, Zsiday Viktor külön bejegyzésben magyarázza az Alapblogon, hogy már régen nincs köze a céghez. A Konzum közel kettő, az Appeninn közel négy százalékkal erősödött.

További árfolyamok itt láthatók

A forint az egyik MNB-vezető eheti nyilatkozata óta folyamatosan erősödik, ma újabb másfél forinttal lett olcsóbb az euró, 317,80 az ára éppen. Az olaj több mint két százalékkal drágul, ez persze felfelé húzza az energiaipari részvényeket is. A Schlumberger olajipari szolgáltató részvénye gyorsjelentése nyomán hét százalékkal ugrott meg.

Csökkenő csatornában az euró/forint?

“Nagy Márton beszéde erősödő pályára állította a forint árfolyamát, ami egy fals kitörés után fontos támasz-vonalakat tört le a tegnapi nap folyamán. A technikai kép alapján egy 2018 szeptember óta tartó csökkenő trendcsatorna alját is célba veheti az árfolyam ami 317,60 körül található. A spekulációk szerint a decemberben beérkezett Európai Uniós források átváltása is erősítheti a forint árfolyamát” – írta ma az Equilor hírlevele.

Még bizonytalanabb a Tesla

A Tesla leépítéseket jelentett be, dolgozóinak mintegy hét százalékától, 3100 embertől válik meg. A részvény több mint kilenc százalékkal zuhan. “Ez különösen annak fényében érdekes, hogy tavaly még 30%-kal növelte alkalmazottainak létszámát a cég” – írta erről az Erste, hozzátéve, hogy ezzel nőtt a részvény körüli bizonytalanság.

“Ahogyan egyre inkább a Model 3 felé tolódik az értékesítési mix, úgy szűkülhetnek a marzsok, így komoly költségkontroll szükséges a cégnél. A most bejelentett elbocsátások mellett ennek jegyében a héten fel is függesztette a cég a Model S és a Model X legolcsóbb verzióinak gyártását” – írja szintén az Erste.

Hétfőn Martin Luther King emléknapja lesz, emiatt az amerikai tőzsdék zárva tartanak majd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG