5p

Csúnya esés látható a tőzsdéken világszerte, amiben nagy szerepe lehet a járványügyi statisztikák gyors romlásának. A BUX-index az átlagnál kevésbé süllyed, az OTP egész jól tartja magát. Tovább gyengült a forint, az euró elérte a 360-as szintet. Egy teszt során a Pfizer vakcinája legyőzte a kínait. Magas átoltottság mellett nem okozhat nagy gondot a delta-variáns?

A pénteki amerikai esés után Európában is csúnyán néznek ki a tőzsdék, a német, a francia és a brit indexek egyaránt két-két százalékkal zuhannak. Ennek a sajtó eléggé egyöntetű véleménye szerint az az oka, hogy a gyorsan terjedő delta-variáns miatt számos országban ismét lezárások és korlátozások fenyegetnek.

Példaként említik Franciaországot, Hollandiát, Görögországot, Spanyolországot, ahol újabb intézkedésekkel próbálják megállítani a járványt. Angliában viszont most törölték el a korlátozásokat, ami sokakat szintén aggodalommal tölt el.

Két és fél hónapos csúcson az euró/forint

Itthon a BUX-index csak 0,7 százalékkal esik, az OTP fél, a Mol 0,7 és a Richter egy százalékos csökkenése mellett. A Magyar Telekom 0,4 százalékkal emelkedni tud, az Opus egy százalékkal süllyed. Nyertes a CIG Pannonia két és fél százalékos emelkedéssel, a cég új stratégiáról számolt be a tőzsde honlapján.

Árfolyam

Az euró/forintárfolyam két és fél hónap óta először elérte a 360-as szintet, bár most kissé visszatért e határ alá. A dollár ütemesen emelkedik, a legtöbb árupiaci termék ára is jelentős mínuszban van. A bitcoin egy százalékos, az ethereum öt százalékos esést mutat.

Eljött a “Szabadság Napja” Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában szinte minden koronavírus-korlátozást feloldottak a magas esetszámok ellenére is, ahogy elnevezték, eljött a “Szabadság Napja”. Ami azonban kemény kritikákat váltott ki külföldön és belföldön egyaránt. De ez már régen tervbe volt véve, ezért lehet, hogy a londoni tőzsde nem teljesít jobban vagy rosszabbul a társainál.

Eurócentek (Pixabay.com)
Eurócentek (Pixabay.com)

Olyan lesz a delta-variáns, mint az influenza?

A magas átoltottsággal rendelkező országokban a delta-variánsnak nem kellene nagyobb gazdasági problémát okoznia, mint az influenza-szezonnak – véli az Erste Befektetési Zrt.

Az Egyesült Királyság és Málta jó példa arra, hogy mi várható az USA-ban. Mindkét országban rendkívül magas szintre emelkedett az új fertőzöttek száma, de a magas átoltottságnak köszönhetően ez nem vezetett a halálozások vagy a kórházi ápoltak számának megugrásához. Ha pedig az egészségügyi ellátórendszer az oltásoknak köszönhetően nem kerül nyomás alá, akkor nincs értelme új gazdasági korlátozásoknak.

Tarolhat a Moderna

A pénteki nap egyik sztárja a Moderna részvénye volt, az oltóanyag-gyártó tíz százalékkal ment fel, de már csütörtökön is száguldott. Ennek fő oka lehet, hogy a héten bekerül az S&P 500-index tagjai közé.

Lealázták a Sinovac-ot

Sokkal több antitestet termelt a Pfizer-Biontech oltása, mint a kínai Sinovac – írta az Equilor Befektetési Zrt.

A The Lancet orvosi szaklap által publikált kutatás kimutatta, hogy a német BioNTech mRNA alapú vakcinájával oltott páciensek testében tízszer több antitest termelődött, mint a régebbi technológián alapuló Sinovac-vakcinával oltottak esetében. A német vállalat részvénye pénteken 5,6 százalékot emelkedett.

Ma viszont a rossz piaci hangulatban bő egy százalékkal süllyed. (Magyarországon nem a kínai Sinovac, hanem a Sinopharm-oltást használják – a szerk.)

Mégis megegyezett az OPEC, esik az olaj

Több hete húzódott a döntés az OPEC+ országok között az olajkitermelés esetleges növeléséről, vasárnap végre sikerült megállapodniuk.

A magasabb keresletre és az OECD-országok csökkenő készletére reagálva a kitermelés növeléséről döntöttek, fokozatos, havi emelésekkel napi 400 ezer hordónként, amíg ki nem vezetik a korábbi napi 5,8 millió hordós kiigazítást. A növelés augusztustól lép életbe, és decemberben vizsgálhatják felül – írta a KBC Equitas.

A Goldman Sachs becslése szerint rövid távon így is túlkeresletes maradhat a piac – teszi hozzá a brókercég. Az olaj ára ma két százalékkal esik.

A tőzsde kapujában az MVM?

“Blue chipként” debütálna az MVM, Magyarország negyedik és a régió 13. legnagyobb vállalata a Vg.hu cikke alapján.

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter szerint a holding már a tőzsdeképesség kapujában áll, Kóbor György elnök-vezérigazgató pedig decemberre teszi az ezt megalapozó jelentés elkészültét. A céldátumról még nem hangzott el információ.

A Zoom Video árfolyama (Tradingview.com)
A Zoom Video árfolyama (Tradingview.com)

Bevásárol a Zoom Video

Felvásárolja a Zoom Video a Five9-et, a tranzakciót részvénycserével finanszírozza – írják brókercégek.

A Five9-et 14,7 milliárd dollárra értékeli ez az ügylet. Ez 13 százalékos prémiumot jelent a pénteki árfolyamhoz képest. A Zoom a növekedési terveinek megvalósítása érdekében valósítja meg az akvizíciót.

Zöld kötvények jönnek az AutoWallisnál

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket tíz évre, három százalékos éves kamattal az AutoWallis a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja (NKP) keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság B+ hitelminősítői besorolását. Az értékesítést július 23-án, zárt körben tervezik – közölte a társaság. Az első, tízéves futamidejű és hárommilliárd forint névértékű NKP-kötvényaukciójuk tavaly áprilisban zárult.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45860 45320 46000 +1,24% 45830 45860 2 368 401 350 HUF 2026-09-25 11:57:48
MOL 5200 5180 5260 -0,95% 5195 5200 534 644 265 HUF 2026-09-25 11:57:48
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2552 2556 158 388 168 HUF 2026-09-25 11:57:48
RICHTER 12620 12530 12690 -0,24% 12600 12620 387 602 320 HUF 2026-09-25 11:57:48
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 715 498 HUF 2026-09-25 11:57:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG