5p

A meglepő lengyel kamatvágás 390 forint fölé küldte az euró árfolyamát, sőt, ma már a 391 is megvolt. A BUX viszont felülteljesítő, mindhárom vezető részvényünk szép pluszban áll. Októberben tehetnek ajánlatot az OTP román cégére, a fogyókúrás szer a legjobb üzlet, börtönben ülve kereshet milliárdokat egy cégvezető.

A délelőtt folyamán az európai részvényindexek mínuszból szerény pluszba küzdötték fel magukat, a mutatók 0,2-0,5 százalékkal nőnek. Az amerikai határidős indexek viszont vegyesek, a technológiai szektor esik, a Dow Jones ipari átlag határidős értéke viszont pluszban van.

Az európai részvénypiacok a sajtó szerint azért gyengélkednek csütörtökön is, mert a lassuló növekedésre utaló újabb jelek láthatók, mind kontinensünkön, mind Kínában. Tovább gyengült a német ipari termelés, 0,8 százalékkal csökkent júliusban a várt 0,5 helyett. Újra erősödtek a Federal Reserve jövőbeli kamatemelésével kapcsolatos aggodalmak is. Rosszul vették az Apple-részvényesek, hogy a kínai állami tisztviselők nem használhatnak iPhone-t. A társaság papírjai így 3,6 százalékkal estek szerdán.

Itthon a BUX index határozottan felülteljesítő, csak nagyon rövid ideig volt mínuszban a nap elején, és most 0,9 százalékkal tud emelkedni. Az OTP 0,9, a Mol 0,7, a Richter 1,6 százalékkal van feljebb. Vesztes a Rába öt százalékos eséssel.

Árfolyam

Újra 390 felett az euró

Az euró most 390,50, mintegy 1,3 forinttal van a tegnap esti felett. Ám már tegnap is súrolta a 390-et az árfolyam a lengyel kamatvágás miatt, ma pedig 391,70-nél is járt. A forint egyértelműen gyengülő pályán mozog.

Eközben az európai földgáz közel négy százalékkal drágul, a kőolaj pedig kevesebb, mint egy százalékkal süllyed. A dollár ma nem sokat változik. A hazai ipari termelésről érkezett adat jobb lett a vártnál, 2,8 százalékos emelkedést mutatott hó/hó alapon.

Komoly meglepetést okozott a lengyel jegybank

A tegnap délután tartott kamatdöntő ülésen a várt 25 bázispont helyett 75 bázispontos kamatvágást hajtottak végre Lengyelországban, ezzel hat százalékra csökkent az alapkamat – írta az Equilor Befektetési Zrt. A közelmúltban ugyanis a korábban vártnál gyengébb keresleti adatok érkeztek, ez pedig hozzájárul az infláció gyorsabb csökkenéséhez.

Hozzátették, hogy a zloty erősödése, amit a lengyel gazdaság fundamentumai támogatnak, hozzájárulna az infláció még gyorsabb visszatéréséhez a jegybanki célok közelébe.

A zlotyval gyengült a forint is

A meglepő döntést követően a zloty jelentősen gyengült. Ezzel magyarázzák azt is, hogy újabb lendületet kapott a forintgyengülés. A brókercég szerint

az euróval szemben a 389-es szintre érdemes figyelni, amely meghatározó lehet a következő napok mozgása szempontjából. Amennyiben tartósan felette maradunk, csökken a korrekció esélye.

Ez esetben a következő fontosabb ellenállási szint 400 közelében húzódhat.

Az euró/zloty és az euró/forint az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/zloty és az euró/forint az idén. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Októberben tehetnek ajánlatot az OTP román cégére

A Bloomberg szerint három ajánlattevő tehet végleges ajánlatot az OTP romániai egységére október első hetében – írta az Erste Befektetési Zrt. Ezek

  • az ország legnagyobb hitelezője, a Banca Transilvania SA,
  • az Exim Banca Romaneasca SA, és
  • az osztrák Raiffeisen Bank.

Az OTP saját tőkéje hozzávetőleg 400 millió euró, de az értékesítés valószínűleg könyv szerinti érték alatt valósulna meg. A brókercég véleménye szerint a lehetséges vevők neve már eddig is ismert volt, az új információ így az időzítés.

A fogyi a legjobb üzlet

Európa legértékesebb vállalatává vált a dán Novo Nordisk gyógyszergártó, amelynek Wegovy nevű készítménye egy friss kutatás szerint nemcsak fogyaszt, de ötödével csökkentette a szívroham és a szélütés kockázatát – írta a VIG Alapkezelő blogja. A részvény árfolyama év eleje óta már 40 százalékos pluszban van, a piaci kapitalizáció közel 430 milliárd dollár. Ez több, mint az idei évre várt teljes dán GDP.

Az egészségügyi ágazatban aktív vállalatok új technológiákat fejlesztenek a betegek eredményeinek javítására és a költségek csökkentésére. Ez pedig vonzó lehetőségeket kínál a hosszabb távra befektetők számára is. Ilyen területek a blog szerint:

  • Távegészségügy
  • Mesterséges intelligencia (AI)
  • Génterápia
  • Robotok és 3D nyomtatás
  • Új, innovatív terápiás kezelések

Tőkét emelt a Gloster

A Gloster Infokommunikációs Nyrt. lezárta tőkeemelését, így alaptőkéje 2 318 860 forinttal emelkedik, a törzsrészvények mennyisége 17 944 554 darabról 18 176 440 darabra nő. A tőkeemelés eredményeként a társaság 230,448 millió forint friss működőtőkét von be, amelyből 228 milliót

tőketartalékba helyez és 2025-ig tartó stratégiájának részeként nagy növekedés előtt álló felhős (cloud) és szoftverfejlesztő cégek felvásárlására fordítja.

A börtönből örülhet a milliárdos

A világ egyik legjobban teljesítő részvényét kevés dolog tudja megingatni, még az sem, hogy az alapítóját börtönbe küldik bennfentes kereskedelem miatt – írja a Bloomberg. A dél-koreai EcoPro akkumulátor-alapanyaggyártó vállalat részvényei idén 919 százalékot emelkedtek, ami a legnagyobb nyereség ebben az évben a legalább tízmilliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező vállalatok körében.

Ez az emelkedés hatalmas vagyongyarapodást eredményezett Lee Dong-chae, a vállalat korábbi elnök-vezérigazgatója számára is. Neki és családjának a vagyona idén mintegy 4,5 milliárd dollárral, 4,9 milliárd dollárra nőtt a Bloomberg Billionaires Index szerint. Lee kétéves börtönbüntetést és 2,2 milliárd won (1,7 millió dollár) pénzbírságot kapott a tőkepiaci törvény megsértéséért.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG