2p

Története eddigi legnagyobb akvizícióját hajtotta végre a Gloster Csoport.

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett, ősszel a Standard kategóriába készülő Gloster Infokommunikációs Nyrt. ezzel a tizedik akvizícióval 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a P92 IT Solutions Kft.-ben, amely 2025-ben 94 százalékra fog növekedni. A tranzakciót követően a P92 a Gloster leányvállalataként, Gloster – P92 IT Solutions Kft. néven működik tovább, miközben a társaság ügyvezetői tiszségét változatlanul Turschl Gusztáv tölti be.

Egy 30 éves múlttal rendelkező céggel bővült a Gloster Csoport. Fotó: Facebook/Gloster
Egy 30 éves múlttal rendelkező céggel bővült a Gloster Csoport. Fotó: Facebook/Gloster

A P92-vel egy 30 éves múlttal rendelkező céggel bővült a Gloster Csoport, melynek ügyfélkörébe olyan globális óriáscégek tartoznak, mint a Sony Music, a Blackhawk Network, vagy olyan németországi középvállalatok, mint a Valuenet. A társaság elsősorban a média, a telekommunikáció, a pénzügyi szolgáltatások, illetve az autóipar számára fejlesztett szoftverekkel alapozta meg sikereit. A P92 szolgáltatásaival jelen van az Egyesült Királyságban, Németországban, illetve az Egyesült Államokban is, Budapest mellett pedig Londonban és Szilícium-völgyi Palo Altóban is rendelkezik képviselettel.

Jelentős exportnövekedés a horizonton

A mostani, tizedik akvizíciós zárás szorosan illeszkedik a Gloster Csoport 2025-ös növekedési stratégiájába, melyben az organikus növekedés mellett, szoftverfejlesztő és felhős cégek felvásárlásával, 2021-es számait készül megnégyszerezni a Társaság. A P92 a nemzetközi működésbe szorosan beágyazott, globális vállalati ügyfélkörrel rendelkező társaság, amely rendkívül magasan képzett fejlesztői csapattal rendelkezik. A felvásárlással a Gloster Csoport létszáma a jelenlegi 208 főről 340 főre emelkedik, a csoport bevételeinek exportaránya pedig várhatóan 85 százalékkal növekszik, a teljes árbevételhez képest eddigi 37-ről 44 százalékra bővül. 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A dél-koreai Hyundai Motor otthon fektet be az amerikai vámok hatására
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 15:15
A Hyundai Motor Group 86,47 milliárd dollárt fog befektetni Dél-Koreában 2026 és 2030 között – közölte az autógyártó vasárnap, miután Szöul véglegesítette azt a kereskedelmi megállapodást, amely 25 százalékról 15 százalékra csökkenti az amerikai vámokat a dél-koreai autókra.
Vállalat A holland-kínai feszültség nehezén már túl vagyunk – állítja a holland ASML vezére
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 14:45
Az ASML vezérigazgatója szerint cégét nem érintette a Hollandia és Kína között a Nexperia chipgyártó holland egysége feletti kormányellenőrzés miatt kialakult feszültség.
Vállalat A Lukoil egy hónap haladékot kapott az amerikaiaktól
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:35
A Trump-adminisztráció pénteken engedélyt adott a potenciális vevőknek arra, hogy tárgyaljanak az orosz Lukoillal külföldi eszközeinek megvásárlásáról, és jóváhagyta a bolgár Burgasz finomítóval kapcsolatos üzleti tranzakciókat is, miután Bulgária lépéseket tett az üzem lefoglalására.
Vállalat Szerbia szankcionált olajvállalata, a NIS három hónapot kapott vevő keresésre – frissítve!
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 11:01
Szerbia három hónapos engedélyt kapott az Egyesült Államoktól, hogy megpróbáljon vevőt találni orosz tulajdonú olajcégére, az NIS-re, amelyet szankciók sújtanak, és amelyek a tél előtt veszélyeztetik az üzemanyag-ellátást – mondta szombaton Dubravka Djedovic-Handanovic energiaügyi miniszter.
Vállalat Távozhat az Apple-vezér, már nagyon keresik az utódját
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 11:41
Tim Cook 14 év után már jövőre távozhat az Apple éléről, ki léphet a helyére?
Vállalat 15 ezer embert küld el a legnagyobb amerikai telekommunikációs cég
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:01
Dolgozóinak 15 százalékától megválik a Verizon, az Egyesült Államok legnagyobb bevételű telekommunikációs vállalata. A városnyi embert már a jövő héten elküldi a cég.
Vállalat Közel 200 millió forintra büntette a Wizz Airt az olasz versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:08
A Wizz Air korlátlan előfizetésként mutatta be az All You Can Fly-t, de nem adtak megfelelő és naprakész tájékoztatást a foglalási időszakokról, az ülőhelyek számáról és típusáról sem. 
Vállalat A fix 3 százalékos hitel új lendületet ad a fejlesztéseknek
PR | 2025. november 14. 10:37
A fix 3 százalékos kamatozású vállalati hitelprogram a gazdasági növekedés mellett a mindennapi biztonságot is erősíti. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, valamint Palóc André, a minisztérium szóvivője részletesen kifejtették, hogyan mozdította meg a program a „fiókban maradt fejlesztéseket”, miként ösztönzi a kkv-k méretugrását, és milyen további könnyítések várhatóak az adminisztráció és az adózás területén.
Vállalat Előnyben a csalók, terjed a deepfake: így venné fel a kesztyűt a KiberPajzs
Imre Lőrinc | 2025. november 13. 16:59
Újabb eszközöket ad a kibercsalók kezébe a mesterséges intelligencia, ami egyelőre inkább a támadóknak kedvez, a lakossággal és a vállalatokkal szemben. Küzdeni kell a digitális támadások ellen, de a helyzetet nehezíti, hogy sokan a biztonság illúziójába ringatják magukat – hangzott el az OTP Bank és a KiberPajzs projekt közös sajtótájékoztatóján.
Vállalat Nyakon csípték a Red Bull-t
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 15:34
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG