Szilícium-völgy
Makro / Külgazdaság
Most múlik pontosan – veszélyben Amerika előnye
Káncz Csaba | 2023. augusztus 28. 09:46
A mesterséges intelligencia (AI) gyors alkalmazása a kínai hadviselésben az USA globális befolyásának csökkenéséhez vezethet. Márpedig Peking felismerte az AI-ban rejlő lehetőségeket ezen a területen, és sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesz, mint Washington. Káncz Csaba jegyzete.
Vállalat
A Szilícium-völgyben sikerült megvetnie a lábát az egyik magyar tőzsdei cégnek
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 3. 11:09
Története eddigi legnagyobb akvizícióját hajtotta végre a Gloster Csoport.
Részvény / Deviza / Áru
Mi történik a Szilícium-völgyben? Egy különleges túra tapasztalatai
Natív tartalom | 2021. január 11. 19:49
Hyun Ho Sohn, a Fidelity globális technológiával foglalkozó portfóliómenedzsere összegyűjtötte a tapasztalatait és benyomásait a legnagyobb amerikai techcégeknél tett éves látogatásait és találkozóit követően. 2020 mindenképpen rendhagyó volt, hiszen a pandémiás helyzet miatt a Fidelity csak virtuálisan jutott el a cégekhez. A techcégeknek kasszasikert hozó tavalyi év után az üzleti várakozások alapvetően pozitívak, sok cég számol azzal, hogy a megnövekedett digitalizációs igényekből jelentősen profitálhat, amely a szektor bevételeit hosszútávon fenntarthatja.
Makro / Külgazdaság
Kínai Szilícium-völgy: az országot megváltoztatja, de a világot nem
Privátbankár.hu | 2019. július 26. 13:05
Terjedelmes riportban számol be az Economist a kínai Szilícium-völgy mindennapjairól. Zhongguancsun bár rohamléptekkel halad előre a high-tech területén, a fejlődés üteme azonban csak arra elég, hogy Kínában idézzen elő jelentős változásokat, a világra gyakorolt hatása még nem jelentős. Ahhoz pedig, hogy világformáló erővé válhasson Zhongguancsun, az is kell, hogy eloszlassák a jelenlegi nyugati aggodalmakat.
Makro / Külgazdaság
Mától élesben működik a cégek női kvótája Kaliforniában
Privátbankár.hu | 2018. október 1. 13:45
Ennek értelmében legalább egy női igazgatót kötelező foglalkoztatni azoknak a nyilvánosan működő részvénytársaságoknak, melyek központja a nyugati parti államban van.
Makro / Külgazdaság
Amerikai választások – újrarajzolhatják az USA térképét?
Privátbankár.hu | 2018. június 14. 07:30
Hamarosan jönnek az őszi félidős választások, könnyen lehet, hogy Kalifornia eltűnik a régi formájában a térképről.
Makro / Külgazdaság
Trump betesz a legjobb amerikai üzletnek, az agyelszívásnak?
Privátbankár.hu | 2017. február 6. 15:00
Az USA-ban folyik a bírósági huzavona Donald Trump beutazási korlátozás körül, ma is születhet egy döntés, de a végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki. Akiket érint, azok most lázasan igyekeznek beutazni az országba. Az üzleti élet nagyjai azonban mintha egységfrontba tömörülnének a jól kvalifikált munkavállalóikat is érintő rendelet ellen.
KKV
Sikertelen a céged? Ezt a kifogást többé nem dobhatod be
Gáspár András | 2016. május 23. 14:04
A budapesti Smart 2016 konferencián rendezett panelbeszélgetésen valódi startupok valódi vezetői vitatták meg, milyen lehetőségei vannak ma egy induló vállalkozásnak a piacra lépésre. A legjobb hír: a sikerhez már nem kell eljutni a Szilícium-völgyig, sőt: Európa nagyon jó és vonzó piaccá változott. A távolságok eltűntek a világból, a magyar startupok már nem nagyon mutogathatnak Amerikára, ha valami nem sikerül.
KKV
Százból 99 startup elbukik - itt a lista 10 cégről, akik már biztosan befutnak
Privátbankár.hu | 2014. november 1. 07:10
Minden 100 bukásra ítélt startup-ra jut azonban egy, ami valóban eredeti és hasznos terméket kínál, és egy valós problémára nyújt megoldást. Megoldás a kacatjaink tárolására, wifi a semmi közepén, gyökeresen megújított telefonkönyv, olcsó műholdak, filléres székletminta-vizsgálat és életmódjavaslatok - startup-cégek, amelyek sokmillió dollárnyi befektetést vonzottak magukhoz.
KKV
Obama után Barrosoval is találkozott a Prezi-vezér
Privátbankár.hu | 2014. május 2. 13:39
Az Európai Bizottság elnöke kötetlen vacsorán találkozott csütörtökön világsikert elért szilícium-völgyi cégek vezetőivel, köztük Árvai Péterrel, a Prezi alapító vezérigazgatójával.
Deviza / Áru
Kezd elegük lenni a jogászokból - hova menekül az új pénz mozgalma?
Privátbankár.hu | 2013. július 17. 15:00
Tovább bontogatja szárnyait a Bitcoin-mozgalom, a résztvevőknek azonban kezd elege lenni az állandó amerikai csűrés-csavarásból - olyan helyet keresnének inkább, ahol a bankoknak sokkal kisebb a befolyása.
KKV
New York egy köpésre: indul a magyar cégecskegyorsító
Privátbankár.hu | 2013. február 14. 17:50
Hiánypótló programot mutatott be tegnap este a budapesti Desing Terminálban az iCatapult üzleti- és technológiai fejlesztő központ, melynek révén a magyarországi induló technológiai vállalkozások sikeresen kiléphetnek a nemzetközi piacra.
Friss
MBH Bank elemzés
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
A Forma 1 és Ed Sheeren nagyot dobott a főváros júliusi vendégszámain
13:01
-
Nem közlekednek a TGV-szerelvények, pedig kezdődik a nyári olimpia
13:01
-
Eltökélt a fenntartható légi közlekedés érdekében a holland légitársaság
06:06
-
Búcsú a Volánbuszoktól, jönnek helyettük a MÁV Személyszállítási Zrt közlekedési eszközei
06:06
-
Újabb nagy bejelentést tett a Wizz Air: komoly mérföldkőhöz érkeztek
15:03
A vidék hírei
-
Halálos baleset történt Parád és Parádsasvár között
13:59
-
Ilyen volt az Egri Utcazenészek Versenyének első három napja - GALÉRIA
12:54
-
A babák bőrének megóvása a nyári időszakban (X)
12:42
-
Tárkányi GTA: autót kötött el, elkapta a tulajdonos, lökdösődött, leverte a tükröt, lenyúlta a pénzt, megint elkapták
11:05
-
A nyolcadik mentőautóját adományozza Ukrajnának a Kárpátok Alapítványon belül működő Humanitárius Csapat
09:00
legolvasottabb
-
Csalás nélkül is borulhat a fővárosi eredmény, de Karácsony Gergely és Vitézy Dávid sem fog nyerni
2024. július 10. 13:50
-
Valójában a fehér aranyért folyik a háború Ukrajnában?
2024. június 30. 05:39
-
A legfelsőbb szintet is elérte a botrány: mérgezték a lakosságot, nem csoda, hogy bedühödtek a kínaiak
2024. július 14. 14:37
-
Orbán Viktor és Giorgia Meloni őrjöng – megvan az alku az uniós topvezetői posztokról
2024. június 27. 10:22
-
Megfutamodásért halálra ítéltek 25 katonát
2024. július 5. 11:14
top 24
-
Mi történik a forinttal? Kerekedik a szemünk
2024. július 26. 08:09
-
Nyílt lázadás készülődik Ursula von der Leyen ellen - Orbán Viktor csak egy kávét kér?
2024. július 26. 10:21
-
Szó szerint arany fog hullani az égből
2024. július 26. 05:43
-
Ez már az ukrán csőd kezdete? A Fitch szerint az lehet
2024. július 26. 09:11
-
Még egyet rúgnak Strasbourgban Orbán Viktorékba
2024. július 26. 07:46
![Ingatlantájoló](/privatbankar/images/it_logo.png)