3p

A tőzsdék Amerikában megint emelkedni tudnak, amit a vírussal kapcsolatos statisztikák kevésbé indokolnak, de egyes előrejelzések legalább optimistábbak. Európa kissé süllyedt, de a BUX felment, a forint is stabil. A Volkswagen kinyit néhány üzemegységet, hogy Kínát ellássák a megfelelő részegységekkel.

A délelőtti süllyedés után valamivel jobb kedvre derültek a tőzsdék, főleg Amerikában, ami főleg a vírusfrontról érkező híreknek tudható be. Az USA-ban a University of Washington 80-ról 60 ezerre csökkentette az áldozatok várható számáról szóló becslését. Korábban a kormányzat 100, sőt 200 ezer feletti prognózisokat is nyilvánosságra hozott.

Az új fertőzöttek számának növekedése is lassult. Ugyanakkor a halottak száma 24 óra alatt majdnem 2000 volt az USA-ban, amiért a felelősséget Donald Trump a WHO-ra próbálja áttolni. Európában alacsonyabb számokat ismertettek Spanyolországban és Olaszországban is. Az Egyesült Királyságban azonban, ahol a koronavírussal intenzív osztályra került Boris Johnson sokáig félvállról vette a fertőzést, újabb hetekkel hosszabbíthatják meg a kijárási korlátozásokat a Bloomberg szerint. A halottak száma itt is növekszik, közelít a napi ezerhez.

Az olasz, spanyol, brit, amerikai koronavírus-halálozások száma (Tradingview.com)
Az olasz, spanyol, brit, amerikai koronavírus-halálozások száma (Tradingview.com)

Az amerikai indexek este hat előtt két-két és fél százalékos emelkedésben vannak, az európai társaik viszont kisebb, általában fél százalék körüli süllyedéssel zártak. A kivétel a lengyel WIG 20, amely másfél százalékkal esett, és felülteljesítő volt a BUX, amely ezúttal fél százalékkal emelkedett. Az OTP 0,2 százalékkal, a Telekom 0,6-al  esett. A Mol 0,6, a Richter 0,7 százalékkal emelkedett.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Az Opus két napos száguldás után kisebb mínuszban végzett. A forint az MNB tegnapi intézkedéscsomagja óta erősebb, ma már végig 360 alatt maradt az euró, most 357,90. (A forinttal, az MNB intézkedéseivel kapcsolatban lásd: Most akkor volt tegnap kamatemelés vagy sem?)

Olaj, pénzügyminiszterek, Zoom

Az olaj ma pár százalékos pluszban van, holnap az OPEC és potenciális szövetségesei folytatják az (online) tárgyalásokat. Holnap folytatódik az EU pénzügyminiszereinek ma megszakadt csúcstalálkozója is, szintén az internet segítségével.

A Zoom Video (NASDAQ: ZM) részvénye ma 8,4 százalékkal emelkedett, miután a videohívás-alkalmazás készítője a Facebook veteránját, Alex Stamos tanácsadót bérelte fel. Feladata, hogy segítsen megoldani a cég adatvédelmi politikájával kapcsolatos problémákat. A részvény az adatvédelmi kritikák miatt esett az előző napokban nagyot.

Újrainduló Volkswagen-üzemek

A Volkswagen bejelentette, hogy 1700 dolgozót visszahív a termelésbe Braunschweig, Kassel, Salzgitter, Chemnitz és Hannover városokban levő egységeibe. Ennek fő célja, hogy a kínai termeléshez szükséges részegységeket le tudják gyártani. Más gyáregységeiben, például a németországi összeszerelő üzemekben továbbra is áll a termelés.

Optimisták a nagykutyák

Az RBC felmérése szerint a koronavírus-járvány ellenére az intézményi befektetők nagy része annyira hisz a részvénypiac emelkedésében (annyira “bullish”), mint már 2018 óta nem. A koronavírus elleni intézkedések a világ sok országában éppen a gazdaság összeomlását okozzák. A felmérés mégis azt mutatja, hogy a megkérdezettek többsége nyugodt, és biztos abban, hogy a tőzsdék magukhoz térnek. Mindaddig, amíg a fertőzések száma nem csökken, a jelenlegi helyzet a piacokon sem sokat fog változni. Azután azonban kiugró emelkedés várható – írta a Finanzen.net.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40620 40250 41390 -1,41% 40610 40650 14 667 257 870 HUF 2026-11-06 13:41:47
MOL 4858 4812 4980 -2,49% 4856 4858 2 329 024 738 HUF 2026-11-06 13:42:11
MTELEKOM 2926 2822 2940 +1,95% 2926 2930 1 185 507 940 HUF 2026-11-06 13:42:10
RICHTER 12880 12820 12980 -0,69% 12870 12880 1 033 211 020 HUF 2026-11-06 13:40:18
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 51 803 580 HUF 2026-11-06 13:35:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG