6p
A Budapesti Értéktőzsdén december elejétől bevezetendő Xetra-rendszerrel kapcsolatos jogi, szabályozási, biztonsági kérdésekről Dr. Forrai Mihályt, a BÉT jogi képviseletét ellátó Kapolyi Ügyvédi Iroda partnerét kérdeztük. A kisbefektetőket a jövőben is ugyanúgy a teljes hazai intézményrendszer védi.

– Jogi, szabályozási oldalról milyen változásokat hoz a Xetra?

– A Xetra kereskedési rendszer bevezetése jogi értelemben a tőzsdei kereskedési rendszer technikai, informatikai üzemeltetésének a kiszervezését jelenti, ezt a funkciót eddig maga a BÉT látta el, a Xetra bevezetésével pedig a BÉT-tel kötött szerződés alapján a Bécsi Tőzsde, azaz a Wiener Börse AG fogja ezt végezni a BÉT-tel szorosan együttműködve.

Dr. Forrai Mihály

Hangsúlyozni kell, hogy a tőzsdei kereskedés úgynevezett funkcionális üzemeltetése, azaz különösen a kereskedési szabályok megalkotása, a betartásuknak az ellenőrzése, a tőzsdetaggá válás feltételeinek a meghatározása teljes egészében a BÉT hatáskörében marad, ezeket a funkciókat továbbra is egyedül a BÉT fogja ellátni önállóan.

A BÉT-re és a BÉT által végzett tevékenységekre vonatkozó szabályrendszer alapvetően kétszintű. Vannak egyrészt a jogszabályok: törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek, és vannak másrészt a BÉT saját maga alkotta tőzsdei szabályzatai, amelyek betartása a kereskedőkre, kibocsátókra, de a BÉT-re nézve is kötelező. A BÉT-re mint értéktőzsdére vonatkozó jogi szabályozás a Xetra bevezetésével nem változik, azaz a BÉT-re mint tőzsdére a Xetra bevezetését követően is a hatályos magyar és a közvetlenül alkalmazandó Európai Uniós jogszabályok vonatkoznak majd ésugyanolyan terjedelemben, mint jelenleg.

A Xetra mint tőzsdei kereskedési rendszer megfelel az ilyen rendszerekre vonatkozó hatályos magyar jogszabályoknak, tehát a bevezetése nem okoz jogi problémát, de van persze egy sor olyan, a tőzsdei működésre vonatkozó részletszabály, amelyre figyelemmel a budapesti implementációt megfelelően testre kellett szabni.

– A BÉT szabályzatai változni fognak?

– A BÉT szabályzataiban viszont lesznek lényeges változások, ami kihat a tőzsdei kereskedők és a BÉT közötti jogviszonyra. A jogszabályi alapok ugyan itt is változatlanok maradnak, az új kereskedési rendszer azonban lényeges változásokat hoz a tőzsdei kereskedés szabályaiban, például új ajánlatfajtákat és kereskedési modelleket vezetnek be, ezeket a tőzsdei szabályzatok (elsősorban a Kereskedési Kódex) tartalmazzák, amelyek a Xetra-rendszer bevezetésével lépnek majd hatályba.

A befektetők és a BÉT között a kereskedés tekintetében nincs közvetlen jogviszony, a befektetők a brókercégekkel mint közvetítőkkel állnak jogviszonyban, de mivel a tőzsdei kereskedés szabályainak a megváltozása miatt a brókercégek is meg fogják változtatni az üzletszabályzataikat, így a kereskedési szabályok változása a befektetőket is érinteni fogja.

–  Mi védi a befektetőket a hazai piacon?

–  A befektetőket változatlanul elsősorban a hatályos magyar jogszabályok és a BÉT vonatkozó tőzsdei szabályzatai, illetőleg a BÉT és a tőzsdei kereskedő cégek működését felügyelő Magyar Nemzeti Bank, továbbá a Befektetővédelmi Alap (Beva) védi, befektető-védelmi szempontból a Xetra bevezetése nem hoz semmilyen változást.

– Miért fontos, hogy a befektetők a felügyelt intézményeket használják?

– Tőzsdei megbízás befektetőktől való felvételére és végrehajtására kizárólag megfelelő felügyeleti engedéllyel rendelkező és a felügyeleti hatóság – amely jelenleg a magyarországi szolgáltatók esetében a Magyar Nemzeti Bank – folyamatos felügyelete alatt álló befektetési vállalkozás, illetve hitelintézet vagy árutőzsdei szolgáltató jogosult. A BÉT-en való tőzsdetagság megszerzésének szintén egyik feltétele a megfelelő tevékenységi engedély megléte, ilyen engedéllyel nem rendelkező vállalkozás egyáltalán nem lehet tőzsdei kereskedő.

Hozzá kell tenni, hogy a megfelelő engedéllyel nem rendelkező cég arra sem jogosult, hogy a megbízásokat egyáltalán felvegye a befektetőtől, ezért a felügyelt intézmények használata elsősorban azért fontos, mert más módon tőzsdei megbízás jogszerűen nem vehető fel, és a felügyelt intézményen kívüli más szervezet tőzsdei megbízást nem tud végrehajtani. A befektetési vállalkozások alkalmazhatnak ugyan ügynököket, akik engedély nélkül működhetnek, de ők minden esetben a megbízó befektetési vállalkozás nevében és teljes felelősségvállalása mellett, és nem önállóan, saját tevékenység keretében járnak el.

A fentieken túlmenően a felügyelt intézményekre vonatkozó szigorú és részletes jogszabályok biztosítják azt, hogy a befektetők megfelelő kiszolgálásban részesüljenek, megbízásaikat a számukra legkedvezőbb módon hajtsák végre, és befektetett eszközeiket a jogszabályokban meghatározott módon kezeljék és óvják. Ezeknek a szigorú szabályoknak a betartását az MNB rendszeresen ellenőrzi, és komoly bírságok és egyéb súlyos jogkövetkezmények fenyegetik azokat a szolgáltatókat, amelyek nem tartják be a tevékenységükre vonatkozó szabályokat.

Az MNB az engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozásokról, hitelintézetekről, árutőzsdei szolgáltatókról rendszeresen aktualizált nyilvántartást vezet, amely a honlapján mindenki számára ingyenesen hozzáférhető. Célszerű a befektetőnek még a szerződéskötés előtt ellenőrizni ezen a honlapon, hogy az adott szolgáltató a befektető által igényelt tevékenységre rendelkezik-e felügyeleti engedéllyel.

– Milyen szigorú felügyeleti elvárások vannak a tőzsde üzemeltetője felé?

A Budapesti Értéktőzsde üzemeltetőjének, azaz a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-nek számos jogi előírásnak kell folyamatosan megfelelnie a tőzsde működtetése során. Ezek közül talán a következők a legfontosabbak: biztosítani kell a kereskedési rendszerhez való megkülönböztetésmentes hozzáférést, rendelkezni kell a tevékenység folytatásához szükséges személyi, tárgyi és biztonsági feltételekkel, biztosítani kell a tőzsdei kereskedelem elszámolását, rendelkezni kell a törvény által támasztott követelményeket kielégítő, a Felügyelet által jóváhagyott szabályzatokkal, és végül káreseményenként legalább százmillió forint, és évente összesen legalább százötvenmillió forint összegű felelősségbiztosítást kell fenntartani.

A Xetra-bevezetésre visszakanyarodva, a kereskedési rendszer technikai, informatikai üzemeltetésének a Bécsi Tőzsde felé történő kiszervezése során is számos jogi előírást kell folyamatosan betartani mind a BÉT-nek, mint kiszervezőnek, mind a Bécsi Tőzsdének, mint szolgáltatónak. Ezek közül talán az emelhető ki, hogy a BÉT ilyen funkciót csak olyan szervezethez szervezhet ki, akiről előzetesen, még a kiszervezési szerződés megkötése előtt meggyőződött, hogy rendelkezik a feladat ellátásához szükséges szakértelemmel és erőforrásokkal, személyi és tárgyi feltételekkel, belső eljárási szabályokkal, adatvédelmi megoldásokkal, valamint megfelelő vészforgatókönyvvel a vészhelyzetek megoldására.

Ezen túlmenően a BÉT felelőssége annak a biztosítása, hogy a kiszervezett szolgáltatás nyújtója egy esetleges felügyeleti ellenőrzés esetén megfelelően együtt fog működni a magyar felügyeleti hatósági jogkört gyakorló MNB-vel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG