3p
A húsvéti ünnepek után bizonytalankodtak a tőzsdék, az indexek hol mínuszban, hol pluszban jártak. Az amerikai jegybank elnökének szavaira vártak a befektetők. Az olaj ismét szakadt, ez sem tett jót a hangulatnak. A BÉT egy százalék feletti emelkedést produkált, a forint kissé gyengült, délután valamivel 314 forint felett tetőzött az euró.

 

A Húsvét előtti és utáni forgalom világszerte nagyon alacsony volt, ebben szerepe lehetett a március 18-ai származékos lejáratoknak is, amikor sokan nem újították meg pozícióikat. Most pedig mintha szabadságra mentek volna a befektetők, az indexek egy része alig mozdult, vagy szerény mínuszok és szerény pluszok között ingadozott.

 

Ráadásul egész nap Janet Yellen Fed-elnök magyar idő szerint fél hétkor esedékes beszédére vártak a piaci szereplők, szokás szerint útmutatást remélve a következő kamatemelésekkel kapcsolatban. Az európai indexek azért kissé belehúztak a végére, majdnem mindegyik fél százalék körüli pluszban tudott zárni.

A Budapesti Értéktőzsde indexe 1,1 százalékkal emelkedett, átlag felett tehát, mind a négy nagy részvényünk emelkedni tudott. A Richter 2,3 százalékkal 5423 forintra ment fel, az OTP egy százalékkal 6733 forintra drágult. A Mol 0,7 százalékkal 15 960 forintra jutott, de volt a nap elején 16 350 forint is. A Magyar Telekom két forinttal 441 forintra emelkedett.

Az ünnepek alatt eléggé stabil forint most kissé gyengült, a nap eleji 313,50 forintról 314,40-re ment fel az euró árfolyama.

Frissítés: Yellen beszélt, a piac megindult

Janet Yellen Fed-elnök beszéde közben az amerikai részvényindexek és az olaj árfolyama felfelé, az amerikai államkötvények hozama lefelé indult, a dollár erőteljesen gyengülni kezdett. A beszéd "galamblelkű" volt, sok szó esett az USA-ra és a világgazdaságra leső veszélyekről, a kamatemelés valószínűsége ismét csökkenni látszott.

A legújabb hírek szerint a Volkswagen-osztalék az idén teljesen elmaradhat, ami látszólag nem meglepetés a cég által a botrány miatt kifizetendő milliárdok miatt. Ám eddig az elemzők számoltak némi osztalékkal. A cég komoly osztalékfizetőnek számít, tavaly 4,80 euró járt a törzsrészvényekre és 4,86 euró a DAX-ban is szereplő elsőbbségiekre.

Az USA-ban az S&P 500 index minimális mértékű esésben volt hat körül, a Nasdaq indexe viszont emelkedett. Az amerikai hatóságok elálltak az Apple elleni pereskedéstől az iPhone-titkosítás ügyében, ez jó hír a részvénynek. A rossz hír az, hogy azért, mert sikerült feltörni a készülékeket. A tőzsde mindenesetre pozitívan értékelte a dolgot, a részvény másfél százalékkal drágult. Igaz, más technológiai részvények is felmentek, a FANG (Facebook, Amazon, Netflix, Google) minden tagja drágult.

Az amerikai bankok általában jókorát estek, aminek oka, hogy ismét szakad az olaj ára, a WTI három százalékkal, majdnem 38 dollárig zuhant, a Brent beesett 40 alá. A bankoknak ugyanis jelentős a kitettségük az olajiparban, és sokan attól tartanak, hogy az olajcégek csődhulláma következik.

A Tesla bemutatta új, olcsóbb autóját, de a piac ezt 1,7 százalékos árfolyameséssel honorálta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG