3p

Nem lehet mindig nyerni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 451,4 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 64 092,56 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vesztettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

Szorongva várja mindenki a jövő heti kamatdöntést. Fotó: Depositphotos
Szorongva várja mindenki a jövő heti kamatdöntést. Fotó: Depositphotos

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BÉT pénteken az óvatosan optimista nemzetközi hangulat ellenére alulteljesítő volt. A Richter a nyitás utáni mintegy 3 százalékos veszteségét gyorsan ledolgozta, miután a menedzsment jelezte, hogy az extraprofitadókról szóló kormányrendelet módosítása nem jelent külön terhet. A gyógyszerpapír árfolyamát összeségében a magyar piacon uralkodó kockázatkerülő hangulat mozgatta lefelé, mint ahogy a többi vezető részvényt is - tette hozzá.

A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 1,79 százalékkal 9330 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el. A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2848 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,56 százalékkal 16 895 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,38 százalékkal 777 forintra gyengült, forgalma 223,8 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5654,53 ponton zárt pénteken, ez 28,19 pontos, 0,5 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A londoni FTSE-100 mutató 1,43 százalék, a frankfurti DAX-index 0,32 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 2,28 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,16 százalékkal emelkedett. A milánói tőzsde 0,75 százalékos, a madridi 0,21 százalékos nyereséggel zárt.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,26 százalékos, az S&P 500-as index 0,08 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,06 százalékos veszteséggel állt. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,83 dollárral (1,01 százalékkal) 81,60 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 0,01 százalékkal (0,25 dollárral) 2018,05 dollárra ment fel.

Az európai gázár csökkent. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, februári határidős jegyzésében 1 megawattóra 27,650 eurón állt 17.45 óra körül, ami 0,482 százalékkal alacsonyabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 55,15 eurón, egy éve 66,99 eurón zárt. (MTI)
 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG