Az Apple 13,07 milliárd dollár nyereséget ért el a negyedik negyedévben, lényegében ugyanannyit mint egy évvel korábban. Az egy részvényre eső nyereség azonban valamivel meghaladta az elemzői várakozásokat.
A társaság árbevétele 18 százalékkal, 54,5 milliárd dollárra nőtt ugyan, de elmaradt a piaci elemzők által várt 54,73 milliárd dolláros szinttől. Az alacsonyabb árbevételt elsősorban az Apple legismertebb termékének, az iPhone okostelefon kisebb eladásai okozták: a társaság az októbertől decemberig terjedő időszakban 47,8 millió iPhone-t adott el, kevesebbet az elemzők által várt 50 milliónál.
Az eredmények kérdésessé teszik az Apple dominanciáját az okostelefonok piacán - értékelt Shaw Wu, a Sterne Agee elemzője, aki egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az Apple-lel szemben nagyon magasak az elemzői elvárások.
A bejelentésre 10 százalékkal 463 dollárra csökkent az amerikai tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben az Apple részvényárfolyama. Ezzel mintegy 50 milliárd dollárnyi - azaz a magyar éves bruttó hazai termék valamivel több mint harmadát - piaci tőkeértéket veszített a társaság.
Tíz százalékkal zuhant a legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalat, az Apple részvényárfolyama, miután egymást követő harmadik negyedévben is a várakozásoknál alacsonyabb árbevételt jelentett a társaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
9 órája
-
Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
9 órája
-
ESG a gyakorlatban: így építi be a fenntarthatóságot az alapkezelésbe az Erste – Klasszis Podcast
10 órája
-
Gyengült a forint, ennyibe kerül most a dollár
10 órája
-
Tovább emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, csökkenés az OTP-nél
10 órája
-
Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
10 órája
-
Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
11 órája
Mfor.hu Top24
- Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügy
- Itt az új közvélemény-kutatás: a Republikonnál Magyar Péter vezet Orbán Viktor előtt
- Szijjártó Péter aláírt egy egyezményt, ami szembemegy az eddigi elveivel? Reagált a miniszter (frissítve)
- Diákok figyelem: minimum 50 százalékkal emelkedik az ösztöndíj
- Kapaszkodjon meg: csaknem hároméves csúcson jár a forint
- Mégsem indul újra egyhamar a Barátság vezeték – Zelenszkij Putyinhoz küldi a magyar kormányt
- Amit akartak, azt mostanra vagyonkezelő alapítványokba pakoltak a hazai milliárdosok
Részvény
Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény
Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod?
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Részvény
Téged is átvert a Fortress? Irány a rendőrség!
Privátbankár.hu | 2016. február 17. 16:12
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.
Részvény
Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény
Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény
A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény
A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény
5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény
Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény
Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Gyengült a forint, ennyibe kerül most a dollár
Az euró is drágább a reggeli szintnél.
10 órája
Részvény / Deviza / Áru
Tovább emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, csökkenés az OTP-nél
Az OTP árfolyama ismét 40 ezer forint alatt van.
10 órája
Piac&Profit cikkei
-
Lakásboom indult Magyarországon, kilőttek az építési engedélyek
16:59
-
Felrobbantotta a lakáshitelezést az Otthon Start
16:33
-
Logisztika 2026-ban: Így faraghatnak a költségeken a hazai webshopok a szállítás optimalizálásával
15:39
-
Így érdemes márciusi biztosítást kötni
14:09
-
Szembemegy Magyarország az EU-val
13:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Feloldják a kötelező maszkhasználatot az egri rendelőintézetben és a kórházban
19:25
-
Visszavonulóban az influenza
15:21
-
Közeledik a választás: ingyenes házi segítségnyújtás és tűzifa a rászorulóknak - döntött az egri közgyűlés
13:29
-
Sior: rajzok haza 69.
12:54
-
Indoklás nélkül söpörte le a vitás ügyeket a közgyűlés – sorra estek ki a napirendről a fontos egri kérdések
09:28
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Orbán Viktor kormányrendeletet adott ki az energiahálózat védelméről
2026. február 26. 06:20
-
Megnőtt az esély az ukrajnai háború lezárására – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal
2026. február 26. 05:46
-
Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
2026. február 26. 10:45
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2026. február 26. 15:14
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
2026. február 26. 15:41
108-nál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi. 
