Az euró legalább annyira stabil, "mint a legstabilabb elődei, köztük a német márka" - mondta az euróövezeti jegybank elnöke a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) - a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának - hagyományos évnyitó gyűlésén.
| A fogyasztói árak 2,2 százalékkal emelkedtek 2010 decemberében az egy évvel korábbihoz képest az eurózónában, amely így már meghaladja az EKB-nál az árstabilitás határának tartott 2 százalékot. Részletek >>> |
Elemzők azonban az infláció megugrását az energia és az élelmiszer drágulásának tulajdonítják, és felhívják a figyelmet, hogy továbbra is alacsony, csupán 1 százalék az úgynevezett maginfláció - amelynek számításakor az élelmiszer- és energiaárak alakulását nem veszik figyelembe -, ezért a jegybank még sokáig várhat a kamatemeléssel.
Az EKB irányadó kamata 2009 májusa óta rekord alacsony, 1 százalék. A kamatot meghatározó testület, az EKB Kormányzótanácsa legközelebb a jövő héten tart ülést, és várhatóan nem határoz változtatásról.
MTI, Privátbankár
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az euró legalább olyan stabil, mint egykor a német márka volt, az euróövezetet pedig nem fenyegeti inflációs veszély
Önvédelemnek nevezték az újabb légicsapásokat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




