Az euró forintban kifejezett árfolyama 2104 elején lépte át tartósan a 300 forintos határt, azóta fölötte van. Tavaly májusban ugyan megközelítette újra, el is jutott 301-302-ig, ott töltött egy hetet, majd újra eltávolodott tőle.
Azóta csak most február végén közelítette meg ezt a szintet, ami így már ellenállásként funkcionált. Pár nap után kissé el is távolodott tőle, múlt héten egy napra újra megostromolta, és most, az utolsó napokban harmadszor is megpróbálkozott vele.
|
| Euró/forint, utolsó egy hónap |
Ma délelőtt megint visszapattant 305-ig, de ha meggondoljuk, hogy ez már 3 próbálkozás, akkor egyre nagyobb esélyt adhatunk neki, hogy a következő kísérletnél már áttöri, és akkor már a 300 sem akadály. Létezik ugyanis a technikai elemzésben az ún. négyes szabály, mely szerint ha egy adott instrumentum 3-szor tesztel egy szintet, akkor negyedszerre nagy valószínűséggel átviszi azt.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




