3p
Közzétette a jegybank a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentését. Az MNB fogyasztóvédelmi fókuszában tavaly többek közt a lakáshitelek kamatkockázata, a fogyasztási hitelek THM-en kívüli költségei, a biztosítási félreértékesítés és a KGFB-szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatások álltak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett 2016. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése az aktuális pénzügyi fogyasztóvédelmi kockázatokról, a tavalyi legfontosabb jegybanki fogyasztóvédelmi vizsgálatok eredményeiről, a pénzügyi termékeket érintő jellemző problémákról, illetve az MNB pénzügyi tudatosságát erősítő ismeretterjesztő tevékenységéről számol be.

Mérlegeljünk!

A jelentés szerint a jelzáloghitelek futamideje alatt – főként a lakáshitelek akár 15-20 éves futamidejét is figyelembe véve – számítani lehet az Európa-szerte historikusan alacsony referenciakamatok, illetve azok nyomán a lakáshitelek kamatszintjének emelkedésére. Ezt az új folyósítási hiteleknél viszont részben ellensúlyozhatja a fokozódó banki verseny kamatfelár-csökkentő hatása.

Mindezek miatt kiemelten fontos, hogy minden fogyasztó egyéni körülményeinek alapos mérlegelésével, tudatosan hozza meg pénzügyi döntéseit – hívja fel a figyelmet a jegybank.

A pénzpiacokon szintén kockázatot jelentettek tavaly egyes kis összegű, rövid fedezetlen hitelek teljes hiteldíj-mutatón (THM) kívüli költségei, a biztosítóknál a félreértékesítések, illetve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésekhez kötődő tájékoztatási kötelezettségeinek betartása. Az alacsony hozamkörnyezetben emellett a tőkepiacon egyes ügyfelek a kockázatosabb, nehezen átlátható befektetések felé fordulhatnak. A kombinált, bonyolult tőkepiaci termékek értékesítésével kapcsolatos tájékoztatás jegybanki ellenőrzése kiemelt feladat volt tavaly.

Baj volt a forexekkel is

Fogyasztóvédelmi kockázat a növekvő számú határon átnyúló pénzügyi szolgáltató, mivel esetükben korlátozottak az MNB felügyelési jogosítványai. Az elektronikus technológiák (pl. online forex platformok) térnyerése, a felgyorsult adatáramlás és adatfelhasználás pedig a pénzügyi ügyfelek személyes adatainak védelme kapcsán hordozhat problémákat magában.

A kockázatok kezelésére, megelőzésére a jegybank tavaly 302 fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított, 273 ügyben állapított meg jogsértést, amelyek miatt 258 millió forint bírságot szabott ki a piaci szereplőkre. Kiemelten vizsgálta az MNB egyebek közt a fair banki hitelezési szabályoknak való megfelelést, az elszámolás, forintosítás jogszerű teljesítését, a csoportos biztosítások feltételeit, illetve a biztosítási alkuszok szakmai tevékenységét.

A 2016-ban az MNB-hez érkezett mintegy 37,5 ezer ügyfélszolgálati megkeresés és közel 3700 írásos fogyasztói kérelem mintegy fele a hitelezésre és adósságkezelésre vonatkozott. A kérelmek száma tavaly a 2015-ös – az elszámolás, forintosítási miatti – kiugró évhez képest közel 40 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG