4p
A németek előszeretettel mennek Ausztriába, a nyugdíjasok szeretik Nagy-Britanniát, Spanyolországot és más meleg éghajlatú országokat. A magyarok is folyamatosan egyre többen vannak Spanyolországban. A német nyugdíjasok irigylik az osztrák társaikat, nem véletlenül.
(Fotó: Pixabay)

Mintegy 870 ezer német élt 2017-ben különböző más EU-s országokban – írta az Iwd.de. Ennek a létszámnak a legnagyobb része, 20 százaléka (181 600 ember) Ausztriában élt, elsősorban a nyelvi azonosság miatt. (A németben a DACH, “tető” kifejezés az autók jelzése alapján egyben a Németország-Ausztria-Svájc nyelvterület kódneve is. A “tető alatt lenni” = német ajkú államban élni.)

Az Ausztriában élő németek 20 százaléka fiatal, 20-29 éves, sokan még tanulnak – írják. A német Hauptverband.at társadalombiztosítási szervezet adatai szerint az Ausztriában dolgozó külföldiek között is a legnagyobb csoportot teszik ki a németek, létszámuk az utóbbi időben hol alulról, hol felülről közelítette a százezret. Összehasonlításképpen a magyar munkavállalók száma 85-90 ezer körül jár, ezzel másodikak vagyunk a németek után. (Erről itt írtunk.)

A németek második legkedveltebb országa Nagy-Britannia, ami bár nem német nyelvű, de a legtöbb német már beszél angolul. Tavaly 8 százalékkal nőtt az ott élő németek száma (146 900-ra, 2017 eleji adatok). Spanyolországban 141 100 ember élt, utána Franciaország és Hollandia következett.

Spanyol és bolgár árak

A spanyol napsütés főleg a nyugdíjasok körében kedvelt, minden harmadik ott élő német 65 éven felüli. A Bulgáriában élő németeknek pedig negyede nyugdíjaskorú – a hasonlóan kedvező éghajlat mellett az alacsony megélhetési költségek is szerepet játszanak ebben.

A német nyugdíjbiztosító a statisztikák szerint 150 országba utal nyugdíjakat, és már évente mintegy 1,8 millió főnek – írtuk korábban.

Irigyek a szomszédokra

A német nyugdíjasok egyébként gyakran irigykedve pillantanak Ausztriára – írja a német Sächsische Zeitung (Szászországi Újság). Németországgal összehasonlítva ugyanis a déli szomszédaik valóságos nyugdíjas-paradicsomnak számítanak.

Ausztriában ugyanis – kissé régi, 2015-ös adatok szerint – 1231 euró az átlagnyugdíj, ami egy harmadával magasabb volt az akkori német számnál , 909 eurónál. Ráadásul az osztrák nyugdíjat évente 14 alkalommal fizetik ki, ez 1426 eurót eredményez, ami 58 százalékkal volt magasabb a német számnál.

Magasabbak a járulékok

Emellett azonban Ausztriában mintegy 20 százalékkal magasabbak a munkáltatók és munkavállalók által fizetendő nyugdíjjárulékok is – írták. Magasabb a munkanélküliségi hozzájárulás, alacsonyabb viszont az egészségbiztosítás díja.

Mindkét országban adókötelesek a nyugdíjak, de Ausztriában évi 11 ezer euró felett már mindjárt 25 százalékos adókulccsal kezdenek. Németországban 9000 euróig adómentes évente a nyugdíj, de utána csak 14 százalékos az alsó sáv adója.

Jönnek a magyarok

Ausztriában legalább 15 évig kell a nyugdíjkasszába befizetni, hogy utána nyugdíjra legyen jogosult valaki. Németországban ez az idő csak öt év – írják.

Ausztriában 3,4 dolgozó jut egy nyugdíjasra, Németországban csa 2,9 – állítja a lap. Oknak pedig a kelet-európai országokból Ausztriába érkező bevándorlókat nevezik meg.

Évi 1000 magyar a napsütésbe

Egyre több magyar lakik Spanyolországban – írtuk még 2012-ben. “Annak ellenére, hogy ebben az országban a legmagasabb a munkanélküliség, Spanyolországot még így is szeretik az új hazát keresők, az országot durván sújtó válság ellenére is szépen gyarapodott a számuk” – folytattuk. Ez akkor azt jelentette, hogy a Spanyolországban élő magyarok száma 2012 júniusában 1100 fővel nőtt egy év alatt, így 11 821 magyar állampolgár élt ott. A friss adatok szerint a magyarok száma 2016 vége és 2017 vége között 15 389-ről 16 327-re emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG