3p
A Quaestornak nem sikerült áttörést elérnie az ígéretes foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatással, a hírek szerint viszont most egy nagy hal harapott rá a szolgáltatásra.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

A napi.hu információi szerint a Quaestor Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedésre kiírt pályázat eredményes volt, a céget az Allianz Hungária veheti meg. Az információt sem az eladó, sem pedig a vevő nem erősítette meg.

A gazdát cserélő társaság profilja Magyarországon egyelőre példa nélküli, ugyanis jelenleg nincs ilyen a piacon, más egyelőre nem kínál foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást. A napi.hu szerint váratlanul magas árat fizetett a vevő, aminek indoka az lehet, hogy az új tulajdonos valamilyen nagy dobásra készül, saját értékesítő hálózatát használva ugyanis lényegesen eredményesebb lehet, mint a Quaestor volt.

Amikor a céged is fizeti a nyugdíjadat - mi az a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás?

Bár a jogszabályi háttér már 2008 óta lehetőséget adott foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatók létrehozatalára, az első – s egyelőre egyetlen – ilyen intézményt 2011-ben hozta létre a Quaestor.

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás komoly előnye más hasonló célú juttatásokkal szemben, hogy a jogszabály az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogszabályi előírások figyelembe vételével megengedi a differenciálást a foglalkoztatói nyugdíjprogram kialakításakor. Minden esetben a foglalkoztató hívja meg az adott dolgozót a nyugdíjprogramjába és maga dönt a juttatás mértékéről is. Így a munkáltató joga eldönteni, hogy melyik dolgozói körnek milyen szintű juttatást kínál – ez akár a top-dolgozók, menedzsment-tagok megszerzésének, illetve megtartásának eszköze is lehet.

A céghez való kötődést, lojalitást növelheti, hogy a munkáltató joga kikötni egy feltételes jogszerzési időtartamot, amely maximum 5 év lehet. Amennyiben ezen időszak alatt a dolgozó távozik a cégtől, elveszti a jogosultságot arra, hogy a munkáltatója által addig befizetett hozzájárulásokból nyugdíjszolgáltatást kapjon. A jogszabály alapján az így „megspórolt” összeget a munkáltató a program többi tagja között köteles szétosztani.

A vállalatok mindezt kedvező adókörnyezetben tehetik, ami a mikrovállalkozások számára a szolgáltatás elsődleges vonzereje lehet. A minimálbér 50 százalékáig kedvező adózási feltételek vehetőek igénybe, a felhalmozott hozam pedig kamatadómentes.

Lehetősége van a dolgozónak arra is, hogy egyéni befizetésekkel tovább hizlalja saját vállalati nyugdíjszámláját a későbbiekben is – még akkor is, ha már időközben munkahelyet váltott.

A tagok kizárólag a nyugdíjkorhatár elérése esetén vehetik igénybe a nyugdíjszolgáltatást, ami azt jelenti, hogy kifizetések csak (az öregségi vagy rokkantsági) nyugdíjba vonulás esetén történhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG