3p
Ugyan még csak negyedik napja igényelhető a babaváró kölcsön, de már most egyértelműen látszik, hogy mekkora összeg és futamidő a legnépszerűbb.

A Bank360 több mint 10 ezer érdeklődés alapján vizsgálta meg, hogy az ügyfelek honnan, milyen futamidővel és mekkora összegben vennék fel legszívesebben a babaváró hitelt.

Maximálisan kihasználnák az egyszeri lehetőséget

Az első néhány nap adataiból nem meglepő módon kiderült például, hogy az igénylők elsöprő többsége, 79,5 százalék 10 millió forintos hitelösszeggel számol. 3,9 százalék 5 millió forintot igényelne, 2,4 pedig 8 millió forintot.

A Bank360 szerint érthető, hogy szinte mindenki a legmagasabb hitelösszeget szeretné, hiszen egyszeri lehetőségről van szó, azaz, ha valaki már igényelt 5 millió forint babaváró hitelt sikerrel, később már nem tud további 5 millió forintot felvenni, de az is a magas hitelösszeg mellett szól, hogy egyes pénzintézeteknél már nagyon alacsony jövedelemmel, akár minimálbérrel is igényelhetjük ezt az összeget, amennyiben terhelhető a törlesztőrészlettel a fizetésünk. A második leggyakrabban kalkulált hitelösszeg 5 millió forintnyi babaváró kölcsön. Ekkora kölcsönt az érdeklődők mindössze 4 százaléka keresett.

Szintén várható módon 20 éves futamidővel kalkulálnak a legtöbben, az érdeklődők 84,5 százaléka a leghosszabb futamidővel számol, hiszen így a legkedvezőbb a törlesztőrészlet. Többen keresnek 10 (4,6%), 15 (2,6%) és 19 éves (4,3%) futamidővel is babaváró hitelt.  Az alacsonyabb futamidő egyben kisebb hitelösszeget is jelenthet, hiszen a rendelet szerint a törlesztőrészlet nem haladhatja meg az 50 ezer forintot, ami például 15 éves futamidővel számolva nagyjából 8,3 millió forint hitelösszegre ad lehetőséget, míg a 10 éves futamidő 5 700 000 forintot jelent.

Babaváró Budapest

Érdekesebb, hogy mely bankokat preferálják az érdeklődők: a Bank360 adataiból az látszik, hogy nagyjából 50 százalék attól a banktól venné fel a kölcsönt, ahol a számláját is vezeti, míg az érdeklődők másik fele keresi azokat a pénzintézetet, ahol akár kedvezőbb feltételekkel juthat a babaváró hitelhez, például alacsonyabb minimum jövedelem elvárással vagy valamilyen egyedi kedvezménnyel.

Elsöprő viszont a fővárosi érdeklődők aránya. Bár a lakosság nagyjából egyharmada él Budapesten, az összes igénylő közel fele, 47 százaléka innen érdeklődött a babaváró hitel iránt, azaz óriási Budapest felülreprezentáltsága az ország más területeihez képest. A fővárost Pest megye követi (8,2%) majd Hajdú-Bihar (4%) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (3,8%). Az összes érdeklődő közül 2,5 százalék külföldről érkezett az oldalra, továbbá sokan érdeklődnek levélben is külföldi munkáltatótól származó jövedelem elfogadásával kapcsolatban is a Bank360-nál.

A Bank360 mindezeken túl úgy látja: rengeteg passzív KHR-es is érdeklődik a vissza nem térő lehetőség iránt, akiknek aránya meghaladja a 10 százalékot. Számukra kedvezőtlen hír, hogy a Bank360 információi szerint egyetlen bank sem fogadja be az igénylésüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG