4p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint érdemes korlátozni bankkártyák vásárlási-, készpénzfelvételi limitjeit a kibercsalások miatt. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gondos pénzügyi tervezéssel előkészített gondtalan nyaralás érdekében ad tanácsokat új fogyasztóvédelmi kampányában Pénzügyi Navigátor honlapja tematikus tartalmai, a vármegyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodák, illetve a jegybank Ügyfélszolgálata munkatársai segítségével.

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint folytatódnak a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek. Az ismert szálláskereső portálokon pl. a korábban üdülést foglalt (és legtöbbször bankkártyájukkal már fizetett) fogyasztók egyes esetekben a portálok hivatalos üzenőfelületén újabb értesítést kapnak vendéglátójuktól.

A sürgető, a foglalás törlésével fenyegető üzenetek szerint „kártyaadataik nem egyeznek”, „tranzakciójuk gyanús”, „hiba történt”, ezért – bizalmas kártyaazonosítóik, illetve a kétfaktoros ügyfélhitelesítés kódjainak megadásával – állításuk szerint a foglalást ismét meg kell erősíteni. Az azonosítókkal azután pénzt emelnek le az ügyfél számlájáról – sorol fel példákat az MNB közleménye. 

Az ügyfelek éberségét csökkentheti ilyenkor, hogy a bűnözők sokszor látszólag nem kérnek újabb pénzt, illetve, hogy a megszokott szálláskereső cégek felületértől jön az értesítés. Utóbbi oka az lehet, hogy a kibercsalók (pl. kártékony alkalmazás telepíttetésével) előzőleg az adott szállásadók számítógépeihez fértek hozzá, s innét tudják meg az adott ügyfelek konkrét szállásfoglalásainak részleteit.

Indokolt az óvatosság
Indokolt az óvatosság
Fotó: Pixabay

E kibercsalások ellen érdemes korlátozni bankkártyák vásárlási-, készpénzfelvételi limitjeit, illetve egyszer használatos virtuális kártyával fizetni a szállásfoglalást. Célszerű igénybe venni a kártyás tranzakciókat azonnal jelző sms vagy felugró ablakos banki értesítési szolgáltatást, gyanús tranzakció(k) észlelése esetén pedig azonnal letiltatni a kártyát.

Változatlanok a valamilyen közösségi oldalon meghirdetett szolgáltatáshoz, áruhoz kötődő csalások. Előfordulhat, hogy a csalók nyári munkavégzést hirdetnek, amelyhez előzetes (pl. szálláshoz szükséges) befizetéseket kérnek a hozzájuk jelentkező ügyfelektől. Ha ezután bizalmas kártya- vagy bankszámla-azonosítóikat a fogyasztók a csalók által küldött hamis banki honlapokon adják meg, szintén kiszolgáltatják magukat pénzük ellopásának. Védekezésképp a megküldött honlapok helyett érdemes a hivatalos weboldalon teljesíteni a fizetést. Gyanúra adhat okot, ha a csalók az online tranzakciókhoz rájuk nem tartozó további adatokat (pl. bankkártyánk – csak ATM-eknél, fizikai vásárlásoknál szükséges – PIN-kódját vagy kétfaktoros ügyfélazonosítóinkat) is megpróbálják elkérni.

Az online vagy telefonon megkötött utasbiztosításoknál a legtöbb jogvita oka, hogy a biztosítottak szerint a biztosító jogtalanul utasítja el a kártérítési igényt vagy sokkal kevesebbet – például váratlan betegség, sérülés miatti – fizet ki számukra a kártérítési igényüknél. A vita elkerülhető, ha az utasbiztosítási díjak mellett előzetesen alaposan ellenőrizzük a biztosítók által kínált szolgáltatások feltételeit, kifizetési limitjeit és a szerződéses tartalmakat. Az egyes konstrukciók kiválasztásánál célszerű figyelni a nyári utazás módjára (eltérhetnek az autós vagy repülőgépes utazás ajánlati feltételei); az utazás céljára (pl. búvárkodás vagy városnézés); illetve saját egyéni adottságainkra (pl. egészségi állapotunk, viszünk-e magunkkal drága elektronikai cikkeket).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG