2p
Jócskán megugrott a nyugdíjbiztosítások száma.
Nyugodt öregkor?

A nyugdíjbiztosítások száma jelenleg meghaladja a 135 ezret - mondta az M1-nek a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szóvivője. Gilyén Ágnes közlése szerint jelentős emelkedés figyelhető meg azóta, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja ezt a biztosítási fajtát.

Nemsokára komoly baj lesz a nyugdíjjal – itt van 3 megoldás >>>>

A szóvivő elmondta, hogy Magyarországon az ingatlanok mintegy 73 százaléka biztosított, ami európai uniós szinten is magas aránynak számít. Ugyanakkor például - egy nyugat-európai hasonló felméréssel összehasonlítva - az is látszik, hogy az életbiztosítást egyes fejlettebb piacokon fontosabbnak tartják, mint az ingóságokét - fejtette ki, megjegyezve: nálunk nincs akkora kultúrája, történelme annak, mint mondjuk Németországban vagy Franciaországban, hogy "mi vagyunk felelősek magunkért".

Alig kötünk cascót

Gilyén Ágnes kitért arra is, hogy a mediterrán országokban nagyobb a kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezők száma. E tekintetben Magyarország jobban áll. Mintegy 4 és félmillió a kötelező felelősségbiztosítások száma, viszont csak mintegy 810-820 ezer gépjárműre kötöttek casco biztosítást - mondta. Hozzátette, sokaknak eleve azért van cascójuk, mert hitelre vették járművüket és ahhoz kötelező volt azt megkötni, ha viszont a hitel lejár, sok esetben vagy felmondják, vagy valamilyen minicascóra váltanak.

Mivel akcióznak a nyugdíjpénzárak?

Keményen betehet az új cafeteria-szabályozás az önkéntes nyugdíjpénztáraknak: mivel a kedvezményes adózás alól kikerül a juttatás, a pénztárak attól tartanak, drasztikusan visszaesnek majd a befizetések. Az új belépők toborzása orvosságot jelenthet, ezért a Privátbankár arról érdeklődött, milyen akciókkal csábítják a leendő tagokat a pénztárak. Részletek >>>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG