4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Magyarországon a házasságok mintegy fele válással végződik, ami azt jelenti, hogy sok gyerek nő fel csonka vagy vegyes családban. Utóbbit hívhatjuk patchwork (avagy mozaik)-családnak is, hiszen ahogyan a takarót az összevarrt foltdarabok (vagy a mozaikot az apró elemek), úgy az újraházasodó szülők és korábbi, illetve új házasságból született gyerekek alkotják ezeket a családokat. De befolyásolja-e az igénybe vehető támogatást az, hogy a gyerekek melyik szülőnél maradnak? Igen jelentős módon, holott a jogalkotónak vélhetően nem volt ilyen szándéka.

Példánkban egy klasszikus esetet követünk végig. Egy házasság véget ér, a családba két gyerek született. A szülők elválnak, a két gyerek az anyával marad, majd egyikük új házasságából újabb baba születik. A kérdés az, jár-e több támogatás akkor, ha az anya házasodik újra és lesz immár három gyerek a családban, illetve akkor, ha az apa házasodik újra és születik meg harmadik gyereke egy új családba?

Variációk

A válasz: igen. És az eltérő forgatókönyvek alapján akár jelentős lehet a különbség a Bank360 számításai szerint.

Ha  az anya egyedül marad a két gyerekkel, és nem házasodik újra, semmilyen támogatást nem vehet igénybe - tételezzük fel, hogy korábban nem vettek igénybe sem szocpolt sem CSOK-ot. Az apa egyetlen baba után sem CSOK-támogatást, sem CSOK-hitelt nem kaphat, babaváró hitelt ugyanakkor igényelhet. Ez 10 millió forint. A legrosszabb forgatókönyv szerint tehát a három gyerek után mindössze a kamatmentes szabad felhasználású babaváró hitel vehető igénybe.

Kicsivel jobb a helyzet, ha az anya is újraházasodik, de új házasságából már nem születik gyerek. Ebben az esetben két gyerek után igényelhetnek CSOK-támogatást, ami új lakásra 2,6 millió, használt lakásra 1,43 millió forint - ha megfelelnek a CSOK-igénylés szabályainak, például legalább egyikük még nincs 40 éves. Emellett igényelhetnek CSOK-hitelt is legfeljebb 10 millió forintig. Ennek kamata kedvezményes, 3 százalék a futamidő végéig.

Emellett az apa az új baba után ugyanúgy igényelhet babaváró hitelt. Ez a megoldás akkor jöhet jól, ha a közös lakást eladta az egykori pár, és a fele bevételt felhasználva mindketten tudnak új otthont biztosítani a gyerekeknek. Összesen a három gyerek után 2,6 (vagy 1,43) millió forint támogatás és 20 millió forint kamatmentes, illetve kedvezményes kamatozású hitel szedhető össze – igaz, ez két háztartás között oszlik meg.

Három gyerek kell egy helyre

Abban az esetben, ha az anya újraházasodik és új házasságából is születik egy baba, három gyerek után lehet igénybe venni a támogatásokat - az apa vagy nem házasodik újra vagy ha igen, nem születik gyereke. Három gyerek után új lakásra 10 millió, használtra 2,2 millió forint CSOK-támogatás kérhető, emellett pedig 15 millió forint támogatott hitel. Mivel egy új baba is érkezik a családba, a babaváró hitel is kérhető, ez 10 millió forint kamatmentesen. Ez összesen 10 (vagy 2,2) millió forint támogatást és 25 millió forint támogatott, illetve kamatmentes hitelt jelent.

A legelső verziónál a teljes támogatás hitellel együtt 10 millió forint, hiszen csak a babaváró hitelt veheti fel az apa és új családja. A harmadik verziónál pedig akár 35 millió forint is lehet az igénybe vehető támogatás és a hitel. Ugyanaz az eset, ugyanannyi gyerek, a támogatásbeli különbség mégis 3,5-szeres.

Bónuszokkal még nagyobb lehet a különbség

A számításba nem vette bele a Bank360, hogy három gyerek után a nagycsaládos autóvásárlási támogatást is igénybe lehet venni, ami 2,5 millió forint. Szintén nem vették számításba azt, hogy az szja alapján járó családi adókedvezmény jelentősen több három gyerek után, mint egyetlen után: egy gyerek után havi 10 ezer forinttal csökken az adó, két gyerek után 40 ezer, három gyerek után pedig már 99 ezer forinttal.

Összességében elmondható, hogy három gyerek nevelését akkor is sokkal erőteljesebben támogatja a jelenlegi családtámogatási rendszer, ha a gyerekek között mindössze annyi a különbség, hogy más helyrajzi számon laknak. A legrosszabbul az egyedülálló szülő jár két gyerekkel, rosszabbul, mint az, aki a párjával csak egy babát vállal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG