1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emmi család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.

Fűrész Tünde ezt azzal indokolta, hogy tavaly minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a nagyobb testvér három év alatti volt.

A tavaly január 1-jén bevezetett GYED extra egyik része az úgynevezett testvérgyed, ami azt jelenti, hogy az édesanyák a nagyobb gyermekük után nem veszítik el az ellátást.

Ezek a családok duplán kapják a támogatást, sőt több példa is van, amikor három gyermek után kap egyszerre gyedet a család.

Beszámolt arról is, hogy eddig 135 ezer nő élt a negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével, amiből leginkább a gyermekes családok profitálnak.

Ugyancsak a családbarát intézkedések között említette, hogy 2010-hez képest másfélszeresére nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, s 2014 és 2020 között tovább folytatják a bölcsődék és óvodák bővítését. Emellett állami támogatásban részesülnek a magánszervezetek által fenntartott családi napközik is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek MNB: Több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
Személyes pénzügyek Adóváltozások után: mi marad a bizalmi vagyonkezelés versenyképességéből?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:57
A nyári adócsomag módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait – az adóhatósági kontroll erősödik, de a konstrukció továbbra is versenyképes marad a Crystal Worldwide vezetője szerint.
Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
Személyes pénzügyek A feje tetejére állította a lakáshitelek piacát az Otthon Start
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 23. 16:51
Rövid idő alatt nagyot fordult a világ: miközben az Otthon Start hitel 2025 őszi megjelenése előtt az új lakáskölcsön-szerződések összegének nagyjából ötödéhez kapcsolódott állami támogatás, most a piaci feltételű hitelek súlya csökkent 20 százalék körülire – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Az új támogatott konstrukció megjelenése óta eltelt tíz hónapban több mint 1700 milliárd forint Otthon Start hitel ömlött a piacra, ami jóval meghaladja az előzetes várakozásokat is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG