4p

Az infláció megjelent az egészségügyben és a szakorvosi ellátások népszerűsége is nőtt. Ez a két tényező magyarázza elsősorban, hogy 27 százalékkal többet költöttek 2021-ben a Prémium Egészségpénztár tagjai, mint a járvány előtt, 2019-ben.

Egyre fontosabbak az egészségügyi szolgáltatások a magyaroknak: a jegybanki adatok szerint 2021-ben éves szinten nőtt az egészségpénztáraknál a taglétszám, a tagok számláján a befizetésekből jóváírt összeg meghaladta a 49 milliárd forintot.

Több a befizetés és a költés is. Fotó: Pixabay
Több a befizetés és a költés is. Fotó: Pixabay

A Prémium Egészségpénztár összeállítása szerint mind az átlagos költések, mind pedig a befizetések jelentősen nőttek a koronavírus-járvány kitörése előtti szinthez képest.

Jelentősen nőttek a költések, beindultak a munkáltatók is

„A pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez viszonyítva átlagosan 27 százalékkal nőtt az egy számlára jutó kifizetés a Prémium Egészségpénztárnál. Ez részben az inflációs hatás, azaz a drágulás eredménye. Ezt alátámasztják a hivatalos adatok is, a KSH szerint ugyanis idén júniusban a gyógyszerek közel 4 százalékkal, míg az egészségügyi szolgáltatások közel 8 százalékkal kerültek többe az előző év azonos időszakához képest. A kifizetések összegének növekedése emellett köszönhető annak is, hogy a kasszatagok egyre nagyobb arányban vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatásokat. Szakorvosi ellátásra például 45 százalékkal több ment 2021-ben mint 2019-ben, fogászati ellátásra közel 30 százalékkal, gyógyászati segédeszközökre 25 százalékkal, gyógyszerekre pedig közel 15 százalékkal  költöttek többet a tagok” - mondta Dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

A szakember a pénztár adatait ismertetve beszélt arról is, hogy a tagok a nyári hónapokban jellemzően kevesebbet költenek, mint az év többi részében. Az egészségpénztári költéseknél a november és a december számít kiemelt hónapnak, 2021-ben az egy számlára jutó átlagos kifizetés ezekben a hónapokban 13 ezer forint körül alakult, szemben az év többi részében tapasztalt 11-12 ezer forintos átlagos költésekkel.

Ez alól egyedül a 2020-as év számított kivételnek, amikor a kijárási korlátozások miatt márciusban és áprilisában visszaestek az átlagos költések, majd májusban megugrottak.

Kedvező kép a befizetéseknél

A költések mellett az egészégpénztári befizetések szintén emelkedtek: 2019-hez képest 2021-re 21 százalékkal nőttek. Érdekes, egyben kedvező változás, hogy az egyéni befizetések 24 százalékos növekedésével párhuzamosan a munkáltatói befizetések is emelkedtek 5 százalékkal. Tehát a munkáltatók a kedvezőtlen adóztatás ellenére a korábbinál nagyobb szerepet vállalnak a dolgozók egészségének megőrzésében, igaz ezek aránya még mindig a töredékét jelenti az egyénieknek: 2022 első öt hónapjában a tagok 5,3 milliárd forintot fizettek be, míg a munkáltatók mindössze valamivel több mint 848 millió forintot.

Magánorvosra megy a legtöbb, de szemüveget és kontaktlencsét is lehet venni

A Prémium Egészségpénztár adataiból az is kiderül, hogy az egészségpénztári tagok a legtöbbet szakorvosi ellátásra és fogászatra, illetve gyógyszerre költik. Az első ötben ott van még a szemüvegvásárlás, valamint az orvostechnikai, gyógyászati segédeszközök beszerzése is.

„A gyógyszerek és szakorvosi vizsgálatok mellett kevesebben tudják, hogy egészségpénztári tagsággal számos egyéb egészségügyi eszköz és szolgáltatás is finanszírozható, például kontaktlencsék, babaápolási termékek vagy éppen a gluténmentes élelmiszerek. A Családi Kasszával pedig a gyerekek iskoláztatási kiadásait, egyetemi vagy főiskolai hallgatói tandíját, kollégiumi elhelyezésének díját, illetve a lakáshitel törlesztőrészletét is finanszírozni lehet az egészségszámláról. Ráadásul ezeket a kiadásokat is 20 százalékkal mérsékelhetik a tagok az állami támogatásnak köszönhetően. Ezekkel a lehetőségekkel pedig sokan nem számolnak” – tette hozzá Dr. Váradi Péter.

Állami támogatás is segíti a takarékoskodást

Mivel a pénztárakon keresztül történő takarékoskodást állami támogatással is ösztönzik, a tagság mellé, az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések után egyaránt évente 20 százalék adó-visszatérítés, maximum évi 150 ezer forint jár.

„A kutatásainkból azt látjuk, hogy kevesen, 10-ből mindössze 3-an ismerik az adóvisszatérítés lehetőségét, ráadásul az állami támogatás ismerete az egészségkasszák esetében még alacsonyabb, mint a nyugdíjpénztáraknál” – tette hozzá Dr. Váradi Péter.

Az adóvisszatérítéssel közvetett módon, de minden pénztártag csökkentheti az egészségügyi kiadásait. A nagyságrendeket pedig jól tükrözi, hogy a Prémium Egészségpénztárnál 2021-ben a tagok 2,9 milliárd forintot igényeltek vissza.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG