1p
A nyugdíjak reálértéke nőni fog jövőre, a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjat nem, de "kompenzációt" kaphatnak. Nehezen érthető, mire fel. Csak nyugdíjemelésre a kormány 150 milliárdot költ, annyit, mint amennyit bérkompenzációra a köz- és versenyszférában együtt. A reálbérek így sem biztos, hogy nőnek majd idén.

A reálbérek csökkenhetnek, a nyugdíjak biztos, hogy nem

A Magyar Nemzet információja szerint jövőre 13. havi nyugdíj nem lesz, de az elképzelhető, hogy amennyiben a gazdaság állapota engedi, a nyugdíjasok a nyugdíjak reálértékének megőrzésén túl "kompenzációt" kapnak - írj a lap.

A kabinet terveit ismerő névtelen forrás a lap munkatársának cáfolta, hogy 13. havi nyugdíj bevezetésén dolgozna a kormányzat - erről tegnap az Index írt. Az internetes lap szerint az ötlet felmerült a kormányzatban, és a kincstárban már el is kezdték ennek költségvetési vonzatát kiszámolni.

Mit kellene kompenzálni?

Nagy kérdés persze, hogy élve a lap által használt kifejezéssel, milyen alapon jár "kompenzáció" jövőre a nyugdíjasoknak. A kormány ugyanis az inflációt meghaladó mértékben emel jövőre a nyugdíjakon, vagyis az ellátmány reálértéke 5 év után először fog növekedni, miközben ez a réteg már idén is kapott visszamenőleges emelést az infláció vártnál magasabb szintje miatt (ez a hatályos jogszabályok szerint automatikusan megilleti a nyugdíjasokat). A KSH legfrissebb adataiból is az tűnik ki, hogy a reálbérek ellenben csökkentek, és 2013-ban sem lesz jobb a helyzet, a bérkompenzáció csak az adójóváírás miatt kieső részt kompenzálja az adófizetőknél (pontosabban egy részüknél). Ezen valamelyest javíthat, hogy a rezsicsökkentés miatt várhatóan mérséklődik az infláció. Az MNB legfrissebb jelentése például már úgy számol, hogy a reáljövedelmek 0,2%-kal nőhetnek 2013-ban (miközben tavaly szeptemberben még 1,3%-os visszaesést vizionáltak, de akkor a rezsicsökkentéssel még nem számolhattak).

Extra juttatásra lehet, hogy lesz forrás

A kormány jövőre 150 milliárdot költ csak nyugdíjemelésre, ez önmagában több mint amennyit egész évben a felsőoktatásra szán. Év végén ezt fejelheti meg újabb milliárdokkal, de úgy tűnik a 13. havi nyugdíj bevezetése nem célja a kormánynak. Ennek a költségvetési vonzata a mostani nyugdíjkifizetések alapján nagyjából 280 milliárd forint lehet. Ahogy tegnap már írtunk róla, könnyen lehet, hogy ezt a tételt akár ki is tudja gazdálkodni a kormány. Idén ugyanis a tervezett 2,7% alatt maradt a hiány, innen plusz 140 milliárdja marad a költségvetésnek, jövőre pedig extra nagy, 400 milliárdos tartalékkal számol a büdzsé. Ez a pénz arra kell, hogyha a vártnál nagyobb lesz a gazdasági visszaesés, akkor se kerüljön veszélybe a hiánycél, ha azonban nem lesz jelentős a GDP visszaesése, akkor források szabadulhatnak fel.

A 13. havi nyugdíj bevezetése egyszer már hibának bizonyult, források híján fenntarthatatlanná vált az extra nyugdíj, 2009-ben teljesen meg is szüntették. Ahogy tegnap is írtunk róla, a plusz nyugdíj "cukorkának" jó, de hosszútávon nagyon is veszélyes lehet a büdzsé szempontjából. Most úgy tűnik, csak a cukorka marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG