3p
Szűkült a lakáshitelezés múlt évben, a támogatott hitelkonstrukciók pedig nagyobb teret nyertek, derült ki a jegybank friss adataiból. A hitelfelvevők okos döntésekkel mégis közelebb juthatnak az új otthonhoz. Ennek okait mutatja be money.hu anyaga.

Fékre lépett tavaly a lakáshitelezési piac: a bankok 1195 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, szemben az egy évvel korábbi 1302 milliárdos rekordértékkel, igaz, meghaladja a 2020-ban elért 928 milliárdos összeget - derül ki a money.hu hivatalos jegybanki adatokat feldolgozó összeállításából.

A lakáshitelezési összeg egy évvel korábbihoz képest bekövetkezett 8,3 százalékos csökkenése nem meglepetés, ez magyarázható a bizonytalanabb környezettel, az emelkedő árakkal, a fogyasztásra fordított egyre növekvő kiadásokkal, valamint a magasabb kamatokkal. Ugyanakkor a teljes évet nézve látható, hogy a múlt év elején még jelentős összegeket folyósítottak a bankok: az első félévben még minden hónapban 100 milliárd forint felett volt a szerződéses összeg, a második félévben visszafogottabbá vált a piac: novemberben például már 50 milliárdnál alacsonyabb volt, a december pedig 41 milliárd forintot tett ki.

Visszaesett a lakossági hitelkereslet. Fotó: Király Béla / Privátbankár
Visszaesett a lakossági hitelkereslet. Fotó: Király Béla / Privátbankár

Felértékelődtek a támogatott hitelkonstrukciók, és a zöld hitelek is húzták még az elmúlt évet

A tavalyi év elejének számottevő folyósítási volumene köszönhető a kamattámogatás miatt kedvezményesen elérhető, energiatakarékos lakóingatlanokra fordítható zöld lakáshitelek iránti keresletnek is. Ugyanakkor ez a keret kifutott, így a program az év második felében már nem adott extra támogatást a piacnak. Ahogy arra számítani lehetett, az államilag támogatott konstrukciók felértékelődtek szintén az alacsony kamatok miatt. Ezt mutatja, hogy a teljes szerződéses összeg majdnem 40 százalékát adták a támogatott konstrukciók 2022-ben, szemben a 2021-es 20 százalékos aránnyal.

Van lehetőség az okos lakásvásárlásra

A money.hu összeállítása szerint bár az infláció felgyorsulása előtti szinthez képest magasabbak a kamatok, a lakásvásárlásról nem feltétlenül kell lemondaniuk azoknak, akik lakáshitel segítségével szeretnék finanszírozni az ingatlanvásárlást. A mostani lakáspiaci helyzetben ugyanis a vevőjelöltek alkupozíciója nagyban javult, így akár a kínálati árhoz képest olcsóbban juthatnak hozzá a kiválasztott ingatlanhoz. Ezzel pedig jelentős összeget lehet megtakarítani.

Azt is figyelembe kell venni, hogy továbbra is jelentős eltérések vannak a piaci lakáshitel-kamatok és - feltételek között. Például egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű végig fix kamatozású és törlesztőrészletű lakáshitel esetében a legkedvezőbbek akár 9 százalék alatti kamattal és 131-135 ezer forintos törlesztőrészlettel igényelhetőek, miközben a drágább verzióknál a havi részlet akár 150-160 ezer forint is lehet. Ugyanakkor mindig érdemes utánajárni az állami támogatásokra és támogatott hitelekre való jogosultságnak is, mivel ezek a konstrukciók segítséget jelentenek a lakásvásárlás során.

Fontos szempont az is, hogy a mostani kamatokkal felvett lakáshitelt a későbbiekben, amikor már alacsonyabbak lesznek a kamatok, ki is lehet váltani egy olcsóbb hitellel. A hitelkiváltással csökkenthetők a havi törlesztőrészletek is, ami - hosszabb távon - szintén hozzájárulhat az ingatlanvásárlásra fordítandó költségek mérsékléséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG