5p

Összességében ennyi adóvisszatérítéstől eshetnek el a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, ha május 20-ig nem töltik ki a nyilatkozatot.

Egyre közeledik az szja-bevallás május 20-i határideje – a dátum a tavalyihoz hasonlóan 2025-ben is egy keddi napra esik. Az adózók számára a NAV az idén is elkészítette azt a bevallástervezetet, amelyet az ügyfélkapu-regisztrációval rendelkezők az eSZJA portálon (eszja.nav.gov.hu) tekinthetnek meg.

Azoknak, akik rendelkeznek önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával vagy nyugdíjbiztosítással, a portálra történő belépés során nem csak a befizetendő vagy visszaigényelhető adójukat célszerű ellenőrizniük, hanem azt is, hogy az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítés szintén rendben legyen. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem csak egy pénztárban rendelkeznek tagsággal, nyilatkozniuk kell arról, melyik pénztári számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre összesen járó 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos kedvezmény. (Azoknál, akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár a 280 ezer forintot is elérheti ez az szja-visszatérítés.)

Egyre többen választják a pénztárakat

Az adatok azt mutatják, hogy egyre többen ismerik fel a kasszák előnyeit, hiszen amellett, hogy kitartóan nő az egészségpénztárak taglétszáma, a múlt év második felében már a nyugdíjkasszák tagsága is újra bővülésnek indult. Mindemellett az öngondoskodók összesített megtakarításainak értéke megközelítette az új rekordnak számító 2,3 ezer milliárd forintos szintet.

„Az idei év újdonsága, hogy a tavaly szeptemberi egyenleg erejéig lakhatási célra, illetve jelzáloghitel-törlesztésre is felhasználható a nyugdíjpénztárakban megtakarított összeg. Mivel az önkéntes nyugdíjpénztárak olyan megtakarítási, öngondoskodási formát jelentenek, amelyek alacsony költségek mellett megbízhatóan, stabilan képesek hosszú távon érdemi hozamokat termelni, érdemes a lakhatási célra igénybe vett összegeket pótolni, hogy ne sérüljön az idős kori anyagi biztonságunk” – mondta Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke.

El kell döntenünk, hová kérjük az adóvisszatérítést

Fontos, hogy az adóvisszatérítés összege nem osztható meg, vagyis csak egyetlen pénztári számla jelölhető meg, ráadásul további feltétel, hogy ezen a számlán az adóévben befizetésnek, jóváírásnak, lekötésnek, illetve szolgáltatás-igénybevételnek kellett történnie. A bevallás elkészítése során a NAV automatikusan azt a számlát ajánlja fel, ahová az előző évben is kérte a pénztártag a visszatérítést.

Azoknak, akik hosszú távon gondolkodnak és főként az időskori megélhetésüket tartják szem előtt, célszerű a nyugdíjpénztári számlájukra kérni a visszatérítést. A döntéshez nem árt tudni azt sem, hogy a tagság kezdetétől számítva 10 év után lehetőség van a számláról kifizetést igényelni, illetve a nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető.

Fejenként 150-280 ezer forint járhat vissza
Fejenként 150-280 ezer forint járhat vissza
Fotó: Depositphotos

Azok számára viszont, akik rövidebb távon szeretnék élvezni az szja-visszatérítés előnyeit, az egészségpénztári visszatérítés lehet a jobb választás, hiszen abból akár a hozzátartozók egészséggel összefüggő kiadásai is fedezhetők, sőt, a gyermekvállalással kapcsolatos költségek, a beiskolázással járó kiadások, a felsőoktatás költségei vagy akár a lakáshitel-törlesztés szintén finanszírozható.

Nem használjuk ki az adóvisszatérítési plafont

2024-ben az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakhoz összesen 222 milliárd forintot fizettek be a tagok és a munkáltatók, amit 34,8 milliárd forint szja-visszatérítés egészített ki a megelőző év befizetései után. Ez utóbbi egyrészt 4 milliárd forinttal több az egy esztendővel korábban visszakapott adó összegénél, másrészt a 2023. évi tagi és munkáltatói befizetések 17,5 százalékának felel meg, ami kismértékben meghaladja a megelőző évben mért 17,1 százalékot.

„Számos oka van, hogy a valós adóvisszatérítési arány nem éri el a lehetséges 20 százalékos értéket. Vannak, akik a maximális visszatérítésre jogosító évi 750 ezer forintos összegnél többet takarítanak meg, az szja-mentesek pedig nem élhetnek az adóvisszatérítés lehetőségével – ők ugyanakkor önmagában is ki akarhatják használni a költséghatékony, előző évek tapasztalatai alapján kimagasló hozamot biztosító befektetési lehetőséget. Mellettük továbbá vannak olyanok is, akik elmulasztják a most esedékes nyilatkozat megtételét: a Pénztárszövetség becslései szerint utóbbi kör évente több milliárd forinttól esik el” – fogalmazott Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.

Az adatokból jól látszik, hogy a visszatérítésről való rendelkezés során arányaiban jóval többen választják a már rövid távon és sokoldalúan felhasználható egészségpénztárakat a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások helyett. Míg ugyanis a tagi befizetések bő kétharmada a nyugdíjkasszákba érkezik, addig a visszajáró adónak már csak alig több mint a felét kérik ebbe az öngondoskodási ágba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG