A kilenc feljelentésből 8 hűtlen kezelés miatt történt, egy feljelentés pedig sikkasztás elkövetésének alapos gyanúja miatt született. Ezek közül a legjelentősebb tétel, több mint 66 millió forint miatt azért tettek feljelentést, mert az önkéntes pénztári ágazat költségeit a magánnyugdíjpénztári ágazatra számolták el. A büntetőfeljelentések az AXA, az Erste és az Aegon magánnyugdíjpénztár működése kapcsán születtek meg.
A Kehi tájékoztatása szerint az 1997-es indulás után, amikor több mint 60 magánnyugdíjpénztárat alapítottak, 13 éves működés alatt 2010 végére a pénztárak száma az időközbeni koncentráció folytán 18-ra csökkent, 2010-ben közel 3 millió taggal és piaci értéken számolva 3 304 milliárd forintnyi kezelt vagyonnal rendelkezett a magánnyugdíjpénztári ágazat.
A 2010. évi jogszabályváltozás miatt a visszalépő tagok vagyonaként 2 957 milliárd forint vagyont adtak át az Államadósság Kezelő Központ részére. Összességében 1998-tól 2009 végéig a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntartása óriási terhet jelentett a magyar büdzsé számára, a központi költségvetés ezzel kapcsolatos kiadásai ez alatt a 12 év alatt 2 043,2 milliárd forintot tettek ki.
A különböző kockázatelemzések nyomán a Kehi csupán az 5 legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárat vizsgálta, ezek az Aegon, az Allianz, az AXA, az Erste és az ING voltak. Ezekből a legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárakból összesen 1,9 millió tag lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe, közülük 427 ezer pénztártag egyáltalán nem kapott reálhozamot, további 67 ezer tag pedig igen alacsony, 10 ezer forint alatti reálhozamot vehetett fel.
A vizsgálat szerint a legrosszabbul teljesítő pénztár esetében a tagok 65,3 százaléka egyáltalán nem kapott hozamot, vagy csak 10 000 forintnál kisebb hozamot vehetett fel annak ellenére, hogy az átlagos tagi befektetési állomány egymillió forint volt.
A Kehi vizsgálata alapján a pénztárak 2000 és 2010 között saját üzemeltetésükre összesen 230,3 milliárd forintot fordítottak, ebből a működési kiadások 137 milliárd forintot tettek ki, míg a befektetési tevékenységgel kapcsolatos vagyonkezelői díj 93,3 milliárd forint volt ez alatt a 10 év alatt.
A Kehi szakemberei kitértek arra: olyan jogszabályi környezet volt abban az időben, amely lehetővé tette, hogy a magánnyugdíjpénztárak a befizetett tagdíjak 4,5, illetve a törvényi változások függvényében 5,5 százalékát költötték el a saját működésükre. Az nem nagyon befolyásolta pénztárak menedzsmentjét - állítja a Kehi -, hogy a pénztárszolgáltatónál valóban indokoltak voltak-e ezek a költségek, ez különösen akkor volt kimutatható, ha ugyanazon csoporthoz tartozott a pénztárszolgáltató és magánnyugdíjpénztár is. Az ellenőrzések kiderítették: a válság alatt jogosulatlan bónusz-kifizetéseket, sőt, a nemzetgazdasági átlagot jóval meghaladó béremelést is végrehajtottak a vizsgált pénztárak.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A kilenc feljelentésből 8 hűtlen kezelés, míg egy feljelentés sikkasztás gyanúja miatt született.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
5 órája
-
Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
5 órája
-
Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
6 órája
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
6 órája
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
7 órája
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
7 órája
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
7 órája
Mfor.hu Top24
- Szombaton leváltották, vasárnap videót tett közzé Rétvári Bence
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Nocsak: új párt alakulhat Magyarországon, egykori pártelnök próbálkozna új színekben
- Négy településen tartanak választást, hol van a Tisza és a Fidesz?
- Lehet, hogy kimarad az olimpiáról az egyik legnépszerűbb sport
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Újabb lesújtó adatot tettek közzé Magyarországról – ez a NER öröksége?
Személyes pénzügyek
Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
7 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A banki utalások közel 80 százaléka illetékmentes lehet januártól
16:55
-
Akár 200 ezer forintot is összeszedhet két hét alatt, aki most vállal munkát
15:49
-
Elszabadulhat a munkahelyi AI-használat
14:56
-
Váratlan oldalról támadható a drogériai árrésstop
12:58
-
Elszáll Trump agya a választási vereség miatt?
11:51
Turizmus Online cikkei
-
Krakkói merénylet: turistákkal zsúfolt történelmi téren nyitott tüzet a támadó
17:15
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
2026. november 8. 15:54
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
2026. november 8. 16:38
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2026. november 8. 11:06
A magyar külügy is megszólalt. 

