3p

Az eddig bejutott kilenc megyei győztes után ugyanis a csütörtöki elődöntőkben egy zalaegerszegi, egy egri, egy kazincbarcikai, egy fehérgyarmati és egy nyíregyházi team diadalmaskodott, így ők vehetnek részt az első alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 4-ei országos döntőjében. A még szabad öt helyért október 20-án, kedden kerül sor az utolsó elődöntőkre, amelyekben négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok), valamint Budapest csapatai csapnak össze.

Mi kerüljön bele egy kiegyensúlyozott befektetési portfolióba? Mit jelent az, hogy a lakás elemi károk ellen van biztosítva? Mi lesz a 12 millió forintos betétünkkel, ha a bank csődbe megy? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kellett válaszolniuk a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! című diákverseny második fordulójában azon öt megye legjobbjainak, akik csütörtökön mérkőztek meg egymással a továbbjutást jelentő egy-egy helyért.

A diákversenyt a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén először rendezi meg technikumok és szakképző iskolák tanulói számára 2020. október 1. és november 4. között. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal megismertessék azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.

A versenyre 798 csapat nevezett, akik több mint 93 százaléka töltötte ki az 1. forduló kvíz-kérdéssorát. Közülük került ki megyénként az a legmagasabb pontszámot elért mintegy 10 csapat, akik egy újabb kvíz kitöltése mellett immár kifejtős kérdések megválaszolása révén döntik el egymás között, hogy ki a megye legjobbja és nyer jogot arra, hogy a november 4-ei országos döntőben szerepeljen.

Az október 15-ei megyei eldöntőkben a következő csapatok győztek:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:
Számkivetettek - Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika

Heves megye:
Felső10% - Andrássy György Katolikus Közgazdsági Technikum, Gimnázium és Kollégium, Eger

Hajdú-Bihar megye:
Ruby Red$ - Szent Bazil Szakképző Iskola, Debrecen

Nógrád és Zala megye:
KözgPénzesek - Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:
Pénzvarázslók - Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum

A november 4-ei országos döntőben nemcsak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel. Mint például:

  • 1 x 200 ezer forint összegű ajándékutalvány
  • 4 x 100 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • 3 x tanulmányút Bécsbe
  • 76 x bluetooth hangszóró
  • 4 x AirPods fülhallgató
  • 100 x könyvutalvány
  • + 1 laptop annak az iskolának, amely a legtöbb csapattal nevez a versenyre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG