6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szeptember 30-án éjfélig jelentkezhetnek szakképzésben tanuló diákok a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. Eddig már közel félezren regisztráltak, négy fős csapatokban a megmérettetésre, amely három fordulóból áll és nemcsak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A szervezők és a rendezést biztosító támogatók nem elitversenyt szeretnének. A verseny fővédnöke Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén először rendez Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! címen diákversenyt technikumok és szakképző iskolák tanulói számára 2020. október 1. és november 4. között. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal megismertessék azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.

Balról jobbra: Balogh László, a PM helyettes államtitkára, Patai Mihály, az MNB alelnöke és Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András
Balról jobbra: Balogh László, a PM helyettes államtitkára, Patai Mihály, az MNB alelnöke és Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Fotó: Bánkuti András

„A kifejezetten edukációs szempontból összeállított feladatokra való felkészüléssel és azok megoldásával a diákok gyakorlati tudásra tennének szert, játékos módon. Azokat a diákokat is szeretnénk megszólítani, akik kevésbé jó háttérrel rendelkeznek. Abban is bízunk, hogy így a családok életébe is ’becsempészhetünk’ olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden” – mutatott rá Ács Zsuzsa, a Privátbankár.hu Kft. ügyvezetője a versenyt többek között támogató Nobu Étteremben megtartott sajtótájékoztatón.

Mikor lesz a verseny?

A verseny – mely szakértői bizottságának elnöke Bod Péter Ákos volt jegybankelnök – 3 fordulós. Ebből az első kettőt online rendezik meg, az országos döntőn pedig, amennyiben azt a koronavírus-járványhelyzet lehetővé teszi, személyesen vehetnek részt a megyei forduló győztesei Budapesten. Ellenkező esetben a döntőre is online kerül sor.

  • Az első online forduló időpontja: 2020. október 1. 
  • A második online forduló időpontja (megyei versenyek): 2020. október 8. – október 20.
  • A harmadik, budapesti forduló (az országos döntő) időpontja: 2020. november 4.

Hogyan kell jelentkezni?

A tanulók négyfős csapatokban vehetnek részt, korhatár nélkül, amennyiben 2020. szeptember 30-án éjfélig kitöltik a diakforum.hu oldalon található jelentkezési lapot. A versennyel kapcsolatos további információk és a versenyszabályzat is itt található. A szervezők a teszt versenyfeladatokat hamarosan elérhetővé teszik ezen az oldalon, ahol a diákok, illetve bárki más már most tesztelheti a tudását.

Mit lehet nyerni?

Nemcsak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel. Mint például:

  • 1 x 200 ezer forint összegű ajándékutalvány
  • 4 x 100 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • 3 x tanulmányút Bécsbe
  • 76 x bluetooth hangszóró
  • 4 x AirPods fülhallgató
  • 100 x könyvutalvány
  • + 1 laptop annak az iskolának, amely a legtöbb csapattal nevez a versenyre

„A pénzügyi kultúra nevelése nemes ügy, amely mellé oda kell állni. Kétféleképpen lehet emelni a pénzügyi kultúrát, az egyik a technológia által kikényszerítve valósul meg, arra számos afrikai ország a példa. A másik lehetőség az oktatásba való befektetés. Ez a kezdeményezés is ezt szolgálja, hosszú távon” – hangsúlyozta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a verseny fővédnöke a budapesti sajtótájékoztatón.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy „az Erste Banknak 200 éve ugyanaz a célja: hogy segítse ügyfelei pénzügyi egészségének, jólétének növekedését. Ez a misszió kötelez bennünket arra, hogy szerepet vállaljunk a pénzügyi edukációban, ezért természetes, hogy az Erste Social Banking kollégái örömmel vállalják a verseny pénzügyi mentor szerepét”.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója beszél - balra Patai Mihály, az MNB alelnöke, jobbra Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szakfőigazgatója. Fotó: Bánkuti András
Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója beszél - balra Patai Mihály, az MNB alelnöke, jobbra Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szakfőigazgatója. Fotó: Bánkuti András

„A kormány által 2017-ben jóváhagyott, a lakosság pénzügyi tudatosságát növelő stratégiának kiemelt célcsoportja az iskolarendszerben tanuló diákok. Az ő elérésük játékos és hatékony formájára kitűnő példa e verseny, amely az iskolán kívül segíti a fiatalokat a hasznos és praktikus pénzügyi tudás, magatartásforma elsajátításában” – fejtette ki Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

„Négy éve külön tantárgyként oktatjuk a pénzügyi és vállalkozási ismereteket és újdonság, hogy az idei tanévtől minden szakképzésbe belépő tanuló ösztöndíjban részesül. Az összeg havonta, saját bankszámlára érkezik, így az intézkedés az alapvető pénzügyi ismeretek és a tudatos pénzkezelés elsajátítását is támogatja, a számlanyitástól egészen a mindennapos bankkártya használatig” – jelentette ki Pölöskei Gáborné, az Információs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.

Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára. Fotó: Bánkuti András
Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára. Fotó: Bánkuti András

Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója arra mutatott rá, hogy „a versenyben résztvevő diákok a jövő megtakarítóinak generációja. Ez a megmérettetés magabiztosabbá teheti őket és segítheti az érett pénzügyi döntések meghozatalát”.

Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója videón jelentkezett be a sajtótájékoztatóra. Fotó: Bánkuti András
Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója videón jelentkezett be a sajtótájékoztatóra. Fotó: Bánkuti András

Sinkáné dr. Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szakfőigazgatója azt tartotta nagyon fontosnak, hogy „a fiatalok jártasak legyenek az adózás alapismereteiben és tisztában legyenek az adózás lényegével. Ezért a NAV igyekszik minden olyan kezdeményezést támogatni, amelyen keresztül elérhetjük a fiatal generáció tagjait”.

„A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. kiemelten fontosnak tartja a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságának és pénzügyi ismereteinek növelését, ezért is döntött a verseny támogatása mellett. Fontosnak tartom, hogy a mostani diákok is elinduljanak azon az úton, hogy felelős döntéseikkel kiszámíthatóan és tervezhetően érhessék el a céljaikat, egyebek mellett a saját otthon megteremtését” – hangsúlyozta Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy „sokéves tapasztalatunk van a pénzügyi ismeretek terjesztésében, hiszen tananyagainkkal eddig 430 ezer diákhoz jutottunk el, akik az általános iskola harmadik osztályától az érettségiig el tudják sajátítani ezeket az ismereteket”.

„A verseny célkitűzései jól illeszkednek a szövetség Fiatal Generációs Stratégiájába, és egy olyan célcsoportot szólítanak meg, amelyet nem könnyű elérni. Az pedig külön örömömre szolgál, hogy a verseny meghirdetése éppen a Biztonság Hetére esett, arra a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által kezdeményezett és az ORFK-OBB által felkarolt témahétre, amelyet idén ősszel már a negyedik alkalommal rendeznek meg” – emelte ki Pandurics Anett, a Mabisz elnöke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG