5p
A forint- és a ténylegesen devizában törlesztő hitelesek részére a pénzügyi intézményeknek legkésőbb szeptember 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítőket. Amennyiben viszont az MNB által indított elszámolási közérdekű per augusztus 1-ig nem zárult le, úgy az elszámolás megküldésének határideje a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. nap. A perek elhúzódása miatt 8 pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet röviddel később az elszámolás – hívja fel a figyelmet az MNB.
MTI Fotó: Balázs Attila

A pénzintézetek a forinthitelesek és a ténylegesen devizában törlesztők esetében is el kell számolnia a korábban tisztességtelenül elvont, egyoldalú kamat-díj- és költség emelésből származó összegekkel. Az erről szóló elszámolási értesítőket legkésőbb szeptember 30-ig küldték meg a szolgáltatók tértivevényes levélben a fogyasztóknak.

Amennyiben viszont az adott intézménnyel szemben a – szerződési feltételek tisztességtelenségének és érvénytelenségének megállapítása iránt az MNB által indított – közérdekű per augusztus 1-ig nem zárult le, akkor az elszámolás megküldésének határideje ezen perekkel érintett szerződéseknél a per befejezésétől számított 60. nap.

Az elszámolás mintegy 3,5 millió forinthitel-szerződést, valamint 16 900 ténylegesen devizában törlesztett szerződést érint, azonban ténylegesen elszámolási értesítőt várhatóan csak 1,9 millióan kapnak, tekintve, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint azoknál a korábban már szerződésszerű teljesítéssel megszűnt, jellemzően rövid futamidejű, fix költségű fogyasztói kölcsönszerződéseknél, ahol nem történt tisztességtelen kamat-, díj-, költségemelés (és ezért visszajáró összeg sem keletkezik), nem kell külön értesítő levelet küldeni – írja a jegybank.

Ezen szerződések esetében a pénzügyi intézmények az elszámolásról a honlapjukon, illetve ügyfélszolgálati helységeikben közzétett közleményben tájékoztatják az ügyfeleket. Az elszámolás ily módon történő teljesítése a fogyasztók jogait nem csorbítja, tekintve, hogy ez esetben is kérhető részletes elszámolás, továbbá a közzétételtől számított 60 napon belül írásbeli panasz is tehető a szolgáltatónál.

Ha nem értünk egyet

Ha egy fogyasztó vitatja az elszámolási értesítőben foglaltakat, az annak kézhezvételétől számított 30 napon belül saját pénzügyi intézményénél tehet panaszt. Ha utóbbi 60 napon belül nem válaszol, vagy a fogyasztó nem ért egyet a válasszal, az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárását kezdeményezheti, ezután további jogorvoslati igény esetén pedig bírósági nemperes eljárást is kezdeményezhet a lakóhelye szerinti törvényszék székhelyén működő járásbíróságon (a Fővárosban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon).

Az elszámolási értesítők kiküldése intézményenként eltérő lehet, ezért a pénzügyi intézmény – az utolsó elszámolási értesítő kiküldése után 15 napon belül – köteles honlapján, illetve a bankfiókjaiban közzétenni, hogy az elszámolás lezárult. E tájékoztatás közzétételét követő 60 napon belül van lehetősége azon fogyasztóknak írásbeli panasszal élni pénzügyi intézményüknél, akik nem kaptak elszámolást, holott – álláspontjuk szerint – jogosultak lennének rá.

Mérleg

A pénzügyi intézmények adatszolgáltatása alapján szeptember 15-ig 531 panaszbeadvány érkezett az intézményekhez a forint- és ténylegesen devizában törlesztők elszámolását érintően. A beadványok harmada adathibára, számítási hibára hivatkozott, a fennmaradó esetekben pedig az elszámolási kötelezettség nem teljesítését, a határidő-mulasztás miatti elutasítást, illetve a szerződés módosulást kifogásolták.

Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához szeptember végéig 112 elszámolással összefüggő tájékoztatáskérés, illetve 17 írásos fogyasztói beadvány érkezett. A fogyasztói megkeresések többsége az elszámolási értesítők postázásával, a kifizetésekkel és a panaszeljárás menetével kapcsolatos. Az MNB mellett működő PBT, mint az elszámolás és a szerződésmódosulás ügyében eljáró elsőfokú jogorvoslati fórumhoz pedig már megérkeztek az első forinthiteles és devizás kérelmek is.

Fontos megjegyezni, hogy az elszámolással érintett fogyasztók többségénél – figyelemmel az értesítők jellemzően szeptember második felére tolódó megküldésére – a panasztételi határidők még nem teltek el, így jogorvoslattal élők száma még várhatóan növekszik – jegyzi meg a jegybank közleménye.

Az MNB által indított közérdekű elszámolási perek állása, eredménye és az elszámolási értesítő megküldésének határideje:

Intézmény

Polgári peres eljárás befejezésének dátuma dátuma
(forint alapú és deviza-deviza
elszámolás)

Elszámolás
határideje

AEGON Magyarország Hitel Zrt.

2015.06.09.

2015.09.30

BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet

2015.06.11.

2015.09.30

CIB Bank Zrt.

2015.09.14

2015.11.13.

CIB Lízing Zrt.

2015.09.10.

 

2015.11.09.

Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe

felfüggesztve

A peres eljárás befejezésétől számított 60. nap-

FHB Jelzálogbank Nyrt.

2015.06.17.

2015.09.30.

FHB Kereskedelmi Bank Zrt.

2015.06.16.

2015.09.30.

Magyar Cetelem Bank Zrt.

2015.09.09.

2015.11.08.

MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.

2015.05.28.

2015.09.30.

MKB-Euroleasing Autólízing Szolgáltató Zrt.

2015.05.21.

2015.09.30.

OTP Bank Nyrt.

2015.09.02.

2015.11.01.

OTP Jelzálogbank Zrt.

2015.09.02.

2015.11.01.

Örkényi Takarékszövetkezet

2015.07.06.

2015.09.30.

SOPRON BANK BURGENLAND Zrt.

felülvizsgálati eljárás folyamatban

A felülvizsgálati eljárást befejező ítélet közlésétől számított 60. nap

UCB Ingatlanhitel Zrt.

2015.09.09.

2015.11.08.

Zalavölgye Takarékszövetkezet

2015.07.24.

2015.09.30.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG