4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Rekordszámú tartós befektetési számla nyitását hozhatja az idei év, a 2010-ben bevezetett tartós befektetési szerződés (TBSZ) népszerűsége ugyanis a KBC Securities tapasztalata szerint az utóbbi két évben jelentősen nőtt. A normál értékpapírszámla mellé 2013-ban az ügyfelek többsége már TBSZ-számlát is nyit, amiben a konstrukció egyre kedvezőbbé váló feltételei is szerepet játszanak. A múlt héten megszavazott módosítás például megszünteti a röghöz kötést és lehetővé teszi, hogy a TBSZ-tulajdonos egy másik szolgáltatónál a korábbinál kedvezőbb számlavezetési és portfoliókezelési kondíciókat találjon.

Két éve folyamatosan nő a tartós befektetési szerződések népszerűsége, s idén minden korábbinál több szerződés születhet az év végéig tartó adóoptimalizálási időszakban. Miközben ugyanis a számlához kapcsolódó adókedvezmények a konstrukció 2010-es indulása óta változatlanok (a számlán tartott befektetések hozamát 3 év után továbbra is csak 10 százalék, 5 év után pedig 0 százalékos adó terheli), addig az egyéb feltételek egyre kedvezőbbé váltak. 2012 óta már nemcsak forintban, hanem akár dollárban vagy euróban is tarthatóak a befektetések a TBSZ-számlákon, amelyeket jövőre már szabadon át is lehet vinni az egyik szolgáltatótól a másikhoz. 

Egyre népszerűbb

Tordai Péter

A mobilitás biztosítása újabb lökést adhat a tartós befektetési számlák nyitásának, s számítani lehet arra, hogy az értékpapírszámlaként nyitott TBSZ-számlák oda áramlanak majd, ahol az ügyfél számára a legvonzóbbak a számlavezetési és tranzakciós díjak – mondta Tordai Péter, a KBC Securities lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. Az alacsony kamatkörnyezetben ugyanis nem mindegy, hogy milyen áron kerül egy adott értékpapír a számlára, mennyit visz el a hozamból a vételi és eladási jutalék.

A tartós befektetési számlák sikerét mutatja egyébként, hogy idén az első tíz hónapban már csaknem háromszor annyi TBSZ-számlát nyitottak, mint egy évvel korábban, sőt a 2013-ban az újonnan nyitott TBSZ-számlák száma már meghaladja a normál értékpapírszámlák számát a KBC Securitiesnél. Ezt többek között azzal magyarázta Tordai Péter, hogy a konstrukciót megismerő kisbefektetők döntő többsége folyamatosan élni kíván az adóoptimalizálás lehetőségével.  Mivel a számlákon a felhalmozási időszak az év végével véget ér a TBSZ-szabályozás alapján, így aki további megtakarítást helyezne el vagy fektetne be kedvezményesen, annak a következő évben egy újabb számlát kell nyitnia. Az év végéhez közeledve tovább élénkülésre lehet számítani, a számlák 60-65 százalékát ugyanis a negyedik negyedévben nyitják meg. 

Könnyű felmondani, de nem szokták


A KBC Securities szerint egyre többen ismerik fel, hogy a TBSZ-számla nyitása csak előnnyel jár, hiszen a szerződés felbontása esetén semmilyen büntető szankcióval nem kell számolni. Így ha valakinek időközben - például anyagi helyzetének megváltozása miatt - mégis fel kell törnie a befektetését, úgy jár, mintha egy normál értékpapírszámlát nyitott volna. A számlafelmondások aránya egyébként a KBC Securities tapasztalata szerint az összes TBSZ-hez viszonyítva meredeken csökken, idén kevesebb, mint 5 százalékánál következett csak be. 

A TBSZ-számlákon tarható gazdag eszközválaszték, a befektetések tetszés szerinti átrendezésének lehetősége már a kisebb megtakarítással rendelkezők figyelmét is ráirányítja a konstrukcióra, amelynek ötéves befektetési időtávja ráadásul több tőzsdei részvény esetében is testreszabottnak mondható. Az európai piacokon például leginkább azokat a nagyvállalatokat érdemes keresni, amelyeket alaposan megtépázott a válság, ezért árfolyamuk és értékeltségük a mélybe zuhant, de mégis talpon maradtak, most pedig új stratégiával, átalakított szervezettel és sok esetben új menedzsmenttel igyekeznek ismét sikereket építeni az egyre javuló makrokörnyezetben - mondta a szakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG