1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A köznevelés területén nyolcszázhatvan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint 2013-ban a köznevelésben 3769, az egészségügyben pedig 2073 nyugdíjas korú közalkalmazottat érint az Országgyűlés azon rendelkezése, amely körükben kizárja a nyugdíj és a munkabér egyidejű felvételét. Az érintetteknek február végéig kellett nyilatkozniuk arról, melyik lehetőséget választják: nyugdíjba vonulnak, vagy tovább dolgoznak.

Az Emmi összesítése alapján a köznevelés rendszerében 860 kérelem érkezett a továbbfoglalkoztatásra. Mint írják, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ abban az esetben támogatja a továbbfoglalkoztatási kérelmeket, ha a pedagógus szakértelmét nem lehet pótolni, s hiányuk fennakadást okozna a feladatellátásban.

A tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok - közölte korábban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A központ azt írta: a tanév biztonságos befejezése és az intézményi alapfeladatok ellátása érdekében döntöttek a nyugdíjasokról. Részletek >>

Közölték továbbá, hogy az állami fenntartásban álló járó- és fekvőbeteg ellátó intézmények, valamint országos gyógyító intézmények körében 1555 dolgozó kérte továbbfoglalkoztatását, míg 518-an a nyugdíjba vonulás mellett döntöttek.

Vagy nyugdíj, vagy fizetés

A parlament tavaly decemberben, a költségvetést megalapozó törvénymódosítások között fogadta el azt a rendelkezést, amely értelmében nem kaphatnak egyidejűleg nyugdíjat és fizetést az állami szférában dolgozók, vagyis a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai.

A jogszabály szerint július 1-jétől nem jár majd nyugdíj azoknak, akik a korhatár elérése után is dolgoznak. Az öregségi nyugdíjat szüneteltetők bár nyugellátást nem kapnak hivatalosan nyugdíjasnak minősülnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A forint is a kormányváltásra apellál?
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:05
Az ellenzéki párt várható győzelmére, kisebb részben pedig az iráni tűzszünet hírére a hazai fizetőeszköz nagyot erősödött a héten.
Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG