2p
Sokan érdeklődnek a csok iránt a bankoknál, első körben azok, akiknek már megvan a három gyermekük. Van egy kérdés, ami szinte mindig elhangzik.

Akinek már megvan a három gyerek, nyert ügye van (és 10 milliója)

Február eleje óta fogadja a csok-igényléseket nagy érdeklődés mellett az Unicredit; az új otthonteremtési kedvezményre első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek - közölte a bank a Privátbankár.hu-val.

Ennek legfőbb oka, hogy a jogszabályi feltételek alapján ez a támogatás és hitelfelvételi lehetőség nekik lehet igazán előnyös, hiszen a legfontosabb feltétel az ő esetükben már teljesült. Mindazoknak, akik biztosan eleget tudnak majd tenni a három gyermek vállalásának 10 éven belül, nem kell ugyanis tartaniuk a szigorú visszafizetési kötelezettségtől, amit nem teljesítés estére köt ki a jogszabály.

Amit mindenki tudni akar a csokról

Lényeges változás, hogy ma már nem a használt lakások megvásárlásával kapcsolatban érdeklődnek a legtöbben, hanem új lakás vásárlás vagy építésére vonatkozik a legtöbb kérdés. Szinte mindig elhangzik a kérdés, hogy a támogatás beleszámít-e az önerőbe - a válasz pedig igen, írja az Unicredit bank.

A bank szakértői úgy látják: a csoknak köszönhetően az idén elsősorban a magánszemélyek családiház-építéseiben várható élénkülés. Ebben már 2015-ben növekedést tapasztaltak, aminek most az új szabályok további lendületet adhatnak. Ugyanakkor az értékesítés céljára épülő új lakások száma jelenleg még elég kevés, ami idén még szükségszerűen korlátokat szab az új lakások vásárlásával kapcsolatos terveknek és így a hitelfelvétel érdemi növekedésének is. Ez azonban a következő években változhat - írják.

Ezt alátámasztja egy friss elemzés is: a GKI-MGYOSZ fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexének értéke januárban kilencéves csúcsra emelkedett, épp a csoknak köszönhetően >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Éremes tudni: összehangolják a különböző lakástámogatásokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 10:31
Megjelent a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekében, hogy az érdeklődők maximálisan ki tudják használni együttesen is az egyes támogatási formákat.
Személyes pénzügyek Új részletek derültek ki Orbán Viktor nagy bejelentéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:28
A Kormányinfón árult el részleteket Gulyás Gergely.
Személyes pénzügyek Még 3 százaléknál is olcsóbb lehet az új lakáshitel
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 09:39
Beindulhat a verseny a bankok között.
Személyes pénzügyek Mennyit hozhat a kormány legújabb dobása?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:55
Érezhető támogatás lehet az érintetteknek.
Személyes pénzügyek Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:13
Új intézkedést jelentett be.
Személyes pénzügyek Főhet a feje a nyaralni induló autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:06
Megjött az árak alakulásáról szóló hír.
Személyes pénzügyek Lakásvásárlás fele annyi pénzből? Lesz, akinek ez is összejöhet
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:36
Igaz, ehhez egy „szuperkombó” kell, az összes jelentősebb kedvezmény igénybevételével.
Személyes pénzügyek Még a családi titkainkat is kibeszéljük a privátbankárunkkal – és jó okunk van rá
Izsó Márton - Gáspár András | 2025. július 29. 10:14
Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó – szóba kerülnek adózási és jogi kérdések, de akár a családi ügyek, magánügyek vagy épp a gyerekek dolgai is. Klasszis Podcast Fodor Bélával, az MBH Bank Private Banking egyedi értékesítés és partneri kapcsolatok igazgatójával.
Személyes pénzügyek Online csalások: végre jó hírt kaptak a bankok ügyfelei
Herman Bernadett | 2025. július 28. 11:17
Láthatóan hatnak az átutalási limitek, hiszen csökken a sikeres pénzforgalmi visszaélések által okozott károk értéke Magyarországon. Ám a jegybanki statisztikák­ szerint a sikeres visszaélések száma még mindig nagyon magas az elektronikus pénzforgalomban, tehát változatlanul kiemelten fontos, hogy az ügyfelek különös gonddal vigyázzanak a számláikhoz, kártyáikhoz tartozó egyedi azonosító adataikra, mert így előzhető meg a legtöbb online csalási kísérlet.   
Személyes pénzügyek Fontos hírt hozott a Revolut az ügyfeleinek
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 13:54
A szigorítások után enyhítést jelentett be a Revolut.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG