3p
A személyi hitelek teljes piaca az idén az előzetes becsléseknél nagyobb mértékben nőhet, és elérheti a 300 milliárd forintos határt. Ez több mint 40 százalékos bővülést jelentene.

300 milliárd fölé hízhat a piac

A lakossági hitelezés bővülése a személyi hitelek piacán is számottevő növekedést hozott a K&H-nál: éves szinten 78 százalékkal 19 milliárd forintra nőtt a folyósított személyi hitelek összege 2017 első kilenc hónapjában. Ezzel a bank a piacinál nagyobb növekedést ért el, a jegybank hivatalos adatai szerint ugyanis az idén az újonnan folyósított személyi hitelek összege 47 százalékkal 228 milliárd forintra emelkedett a magyarországi piacon – mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési vezetője.

A személyi hitelek piacán látható eddig növekedés szerint a K&H arra számít, hogy a korábbi prognózisában szereplő 240 milliárd forinttal szemben a folyósított személyi hitelek összege az idén átlépheti a 300 milliárd forintot, ami rekordot jelentene a piacon. Az elmúlt tíz évben tavaly emelkedett először 200 milliárd forint fölé a forintalapú személyi hitelek piaca, míg 2012-ben például alig több mint 80 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket a magyar piacon.

Mire kell nekünk ennyi pénz?

A személyi hitelek iránti keresletet fokozza az, hogy sok háztartás a korábbi magasabb kamattal felvett hitelének kiváltása érdekében igényel új személyi hitelt. Egyre több háztartás pótolja a korábban elhalasztott nagy értékű beruházásait, legyen szó például lakásfelújításról, autóvásárlásról vagy háztartási gépek beszerzéséről. A háztartások jövedelme a nettó reálbérek emelkedése miatt növekedett, így bátrabban vágnak bele a hitelfelvételbe, valamint az alacsonyabb kamatok is hozzájárulnak a személyi kölcsönök növekvő népszerűségéhez – véli Rajna Gábor.

Az idén az igényelt személyi hitelek átlagos összege egyébként 1,1 millió forint volt a K&H-nál, ami kis emelkedést jelent az egy évvel korábbi 1 millió forintos átlagértékhez képest, az átlagos futamidő pedig 4 év.

Változunk: nem a karácsony a csúcsidőszak

Melyik most a legkedvezőbb személyi kölcsön? Hasonlítsd össze őket kalkulátorunkkal, nézd meg, mekkora törlesztőrészletet kell fizetni >>

A személyi hitelek piacán egyébként az utóbbi években már nem az év utolsó hónapjai jelentik a csúcsot, a nyári hónapokban ugyanis nagyobb a kereslet. A bank szakértői ezzel együtt arra számítanak, hogy az idén november-decemberben a teljes piacon összesen 45-50 milliárd forint személyi hitelt folyósítanak majd a bankok.

A K&H szerint a személyi hiteleknél jövőre is folytatódhat a növekedés, ehhez hozzájárulhat az is, hogy ma már egyszerűbben, kevesebb adminisztrációval igényelhetőek ezek a konstrukciók. A K&H-nál az új folyósítások esetében 24 százalékos az online igénylések aránya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG