5p

A nyáron szép számmal lehet az infláció alatti hitelkamatokkal találkozni a személyi hitelek piacán, sőt a magasabb jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek még egyszámjegyű, a jegybanki alapkamatnál is kisebb kamaton elérhető ajánlatok is vannak a piacon a money.hu Kamattükre szerint. A bankok ugyanis itt is csak részben tudják lekövetni az MNB kamatlépéseit, így a hitelezési marzs történelmi mélyponton van.

Akárcsak a lakáshiteleknél, a személyi kölcsönöknél sem mehetett el szó nélkül a piac amellett, hogy a jegybank irányadó kamata június elejétől kezdve 300 bázisponttal, 6,75 százalékról 9,75 százalékra emelkedett.  A bankoknak lépniük kellett, hiszen az irányadó kamat és a személyi hitelek átlagkamata közötti kamakülönbözet immár 4 hónapja a fedezetlen hiteleknél példátlanul alacsony szinten, 8 százalék alatt van. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint idén május végén átlagosan 14,22 százalékos kamaton kaptak személyi kölcsönt a hiteligénylők, amely mértékre 5 éve, 2017. decembere óta nem volt példa. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy 2017-ben a jegybanki alapkamat 0,9 százalék volt, azaz a banki marzs akkor bőven 13 százalék felett volt, szemben a most májusi 7,77 százalékkal.

Visszafogott emelések

A money.hu kamattükre szerint ugyanakkor jó eséllyel tovább szűkül a marzs annak köszönhetően, hogy a kamatlépést bejelentő bankoknál az emelkedés mértéke elmarad a jegybanki kamatlépésektől. Mert hiába jelentett be például erős kamatemelést az OTP Bank, s lett a piaci személyi kölcsönöknél 13,99, a minősített fogyasztóbarát személyi hiteleknél 12,99 százalék a legjobb, 7,1 millió forintnál magasabb összeget igéynlőknek kínált kamat, az emelés mértéke a különböző sorokon 100-200 bázispont volt csak.

Komolyabb emelésre csak a Magyar Cetelemnél volt példa – de ott a hitelsávok módosításával kötötték össze az emelést. A legjobb ajánlat, 3 millió forintos kölcsön igénylése esetén, 5 éves futamidőre jár a banknál, itt a kamat 8,99 százalékról 10,99 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a 3 millió forint feletti igénylőknek új sávot hoztak létre, ahol viszont magasabbak a kamatok.

Az ilyen mértékű kamatemelésével ráadásul a Cetelem és az OTP is egyelőre felülről lóg ki a sorból. A Magyar Bankholding tagbankjainál, az MKB Banknál és a Takarékbanknál 50-100 bázispontos volt csak a szigorítás. A standaard kamatok így nagyjából az OTP szintjére kerültek, ám az az ügyfél például, aki legalább nettó 600 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik és vállalja, hogy ez a pénz a banknál vezetett számlára kerül minden hónapban, 8,99 százalékos kamatszint mellett is felvehet személyi kölcsönt. Ez utóbbi kamatot érdemes úgy nézni, hogy július elején az ajánlat még 7,99 százalék volt – vagyis épp a legkedvezőbb sávban léptek a legnagyobbat a bankholdingosok – ám az ajánlati kamat így is kisebb, mint a 9,75 százalékos alapkamat és júniusban 11,7 százalékos infláció mértéke. A money.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint ugyanakkor már 300 ezer forintos igazolt nettó jövedelem esetén is lehet 10 százalék alatti kamaton 5 milliós személyi kölcsönt igényelni, a 600 ezres sávban pedig még több bank van egyszámjegyű kamattal.

A MagNet Banknál a júliusi kamatemelés mértéke 1,42 százalékpontos volt, így jelenleg 12,2 - 25,3 százalékos THM-mel igényelhető MagNet személyi kölcsön – a legkedvezőbb, 10,45 százalékos kamattal a 3,3 millió forintot meghaladó autóvásárlási célú hiteligényléseket preferálja a bank.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

Akciók, ajándékok a hiteligénylőknek

A bankok egy része továbbra is akciókkal igyekszik kedvezőbbé tenni az elkerülhetetlent, a kamatok emelését.

A Raiffeisen Bank személyi kölcsöneit júliusban 1 százalékponttal magasabb kamat mellett lehet igényelni, mint júniusban. Ugyanakkor azok az igénylők, akik új ügyfélként igénylik a hitelt – nincs számlájuk, illetve nem részesei egyetlen raiffeisennes hitelügyletnek sem – és legalább 1 millió forintot igényelnek a banktól, 12,45 százalékon kaphatnak kölcsönt, ha legalább 250 ezer forintos jövedelmet igazolnak. Ez 7 százalékpontos kedvezmény a standard kamathoz képest.

Van, ahol kamatemelés sem kell az akciók meghirdetéséhez. Az Erste Bank, amely utoljára június végén nyúlt a személyi hitel kamataihoz (az akkori emelés 50-90 bázispont volt) a tavaszi ajánlatban szereplő, 20 ezer forintos Praktiker utalvány helyett a bank online felületein legalább 2 millió forintos személyi kölcsönt igénylő ügyfeleknek HONOR Watch ES okosórát ad ajándékba.

A money.hu szakértői szerint az akciók megsokasodhatnak a következő hetekben, hiszen a nyár vége az elmúlt években már a személyi hitelek csúcsidőszakának számított, az ilyenkor szokásos ház körüli munkák költségeinek előteremtése mellett az iskolakezdés miatt szükségessé vált beruházások finanszírozására is sokan vesznek fel személyi kölcsönt.

Szűkül a kínálat

Vannak búcsúzók is a személyi kölcsön piacról. A ONEY Magyarország Zrt. a jövőben nem kínál saját személyi kölcsönt, a jövőben a Magyar Cetelem Zrt. függő ügynökeként, a bank termékeit kínálja - írja a money.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG