2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Alaposan megcsappant a lakáshitelek aránya 2015-ben, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly már csak a bruttó hazai termék 8,9 százalékát (2997 milliárd forintot) tették ki az ilyen hitelek, szemben a tavalyelőtti 10,4 százalékkal.

 

2014 végén a lakáshitel-állomány 52 százalékát még a devizaalapú lakáshitelek adták, ez az arány a forintosítás után tavaly decemberre 0,2 százalékra esett vissza. Tavaly összesen több mint 75 ezer lakáshitelt folyósítottak, 361 milliárd forint értékben. Ezzel a hitelek száma 2 százalékkal, összege pedig 42 százalékkal, 108 milliárd forinttal nőtt a KSH lakossági hitelekről szóló kiadványa szerint.

 

Forrás: KSH

Banki bizalom, fegyelmezett fizetés

Továbbra is elsősorban bankoknál veszik fel az emberek az ilyen célú hiteleiket (63%), 27 százalék landol jelzáloghitel-intézeteknél, több mint 7 százalék a lakás-takarékpénztáraknál, 3 százalék pedig a takarék- és hitelszövetkezeteknél koncentrálódott.

Forrás: KSH

Jó hír, hogy javult a hitelek minősítésének aránya: a problémamentes hitelek száma 86 százalékra emelkedett, miközben a külön figyelendők 5 százalékot tettek ki. Az átlag alatti minősítésűek 1,5 százalékponttal csökkentek. A fizetési fegyelem tekintetében még van hova fejlődni: 2015 év végén 31 ezer hiteladósnak volt 31-60 nap közötti törlesztési késedelme, 62 ezer adósé azonban a 61 napot is meghaladta.

Még mindig a használt a nyerő

A KSH felmérése alapján még mindig elsősorban a használt lakásokra a legnagyobb a kereslet, az ezekre folyósított hitelek összege 37 százalékkal bővült 2014-hez képest, összesen 251 millió forintot adva ki. Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma ugyanakkor 44 százalékkal csökkent, míg egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege átlagosan 3,5-ről 5,8 millió forintra nőtt. Az átlagos futamidő is növekedett, a 2014-ben 13,3 év volt, ez tavaly év végére már megközelítette a 14 évet. A lakásépítési hitelek futamideje a leghosszabb, nagyjából 16 év, a futamidő a használt lakások hiteleinél is megközelíti a 15 évet.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újabb jele annak, hogy fogy a magyar: lassan nincs, aki felvegye a babaváró hitelt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:17
Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
Személyes pénzügyek Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 16:25
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba. 
Személyes pénzügyek A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:01
A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez, mivel a bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett.
Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG