3p
Pocsék a magyar lakosság hangulata az OECD felmérése szerint, és csak a görögök múlnak alul bennünket ezen a téren a 34 legfejlettebb ipari ország közül. A jövedelmi és lakáskörülmények, az egészség és a munka területén is rosszul állunk, az oktatás, a közbiztonság vagy a környezet terén talán közepesen.

 

Sok minden más van a GDP-n és a hasonló száraz statisztikai számokon túl, ami befolyásolja az emberek jólétét, elégedettségét – ez a felismerés vezette a világ legfejlettebb államait tömörítő OECD nevű szervezetet néhány évvel ezelőtt, hogy megalkossa a Better Life Indexet. Ez egyfajta „élhetőségi indexként” a jövedelmeken kívül is sok más tényezőt próbál felmérni.

 

A GDP ugyan leírja, hogy az országban mennyi áru, szolgáltatás, érték jött létre, de semmit nem mond arról, hogy ezt hogyan osztották el. Lehet, hogy a többlet a vállalatokhoz ment beruházások, rosszabb esetben eladatlan készletek formájában. Lehet, hogy a lakossághoz, de az is lehet, hogy néhány oligarcha szétlopta az országot, és a többiek a növekvő GDP mellett is csak még jobban nyomorognak. Azt az eshetőséget se hagyjuk ki, hogy a kormánykézben levő statisztikai hivatalok esetleg itt-ott kozmetikázzák a főbb adatokat.

A görögök a nyakunkban lihegnek

Az OECD kutatása számos tényezőt értékel a jövedelmektől a lakásviszonyokig, az oktatástól az egészségig, várható élettartamig. A friss, 2015-ös dátumot viselő felmérésben az élettel való elégedettség területén, amely talán a legáltalánosabb – és eléggé szubjektív – mutató a sorban, Magyarország jobban teljesít – de kizárólag Görögországnál.

Az összes további, szám szerint 32 OECD-országban jobban érzik magukat az emberek, az átlag 6,6, míg mi 4,9-et értünk el. A görögök is a nyakunkban lihegnek, pontszámuk 4,8. Úgy tűnik, Magyarországon a nép érzülete szerint még nem múlt el a válság.

Más területen is van lemaradás

Tavalyhoz képest egyébként alig változott valami ebben a mutatóban, a görögök 0,1 pontot javítottak, mi változatlan szinten maradtunk. A 2013-as évben viszont ők még 5,1, mi 4,7 pontot értünk el, azaz akkor mi voltunk az abszolút sereghajtók.

Ami a többi mutatót illeti, ha nem is ennyire, de rosszak a mutatóink a jövedelmek terén (income), a lakhatási körülményekben (housing), a munkaerőpiacon (jobs), az egészségügy területén (helath) és a társadalmi kapcsolatok terén (community). (A kis grafikonokon Magyarország pontszámai láthatók és helyzetünk az OECD-országok mezőnyében.)

Fejenként csak egy szoba jut

Ami például a lakhatást illeti, Magyaroszágon 1,1 szoba jut átlagosan egy lakosra, Ausztriában 1,6, a fejlett nyugat-európai országokban általában majdnem a mienk duplája, 1,7-1,9. (Úgy látszik, sajátságosan valósult meg az orbáni „három szoba, három gyerek, négy kerék” vízió.)

Talán, legfeljebb közepesnek mondható a helyezésünk az oktatásban (education), a környezet területén (environment, amibe a természeti és városi környezet is beletartozik), a biztonság terén (safety), vagy a munka-szabadidő egyenlegnél.

Jobb mielőbb távozni?

Az ismérvek alapján a felső harmadba egyik területen sem sikerült bekerülnünk, a munka-szabadidő egyenleg valahol annak a határán van. Összességében eléggé elmaradott országnak fest le minket a felmérés, valahol a mezőny vége felé.

Két évvel ezelőtti, az amerikai sajtó alapján készült cikkünk egyenesen olyan helynek írta le Magyarországot, ahonnét „jobb mielőbb távozni”,  a hetedik legélhetetlenebb helynek az OECD-ben. A helyzet a jelek szerint azóta sem sokat javult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG