5p

Idén is jól teljesítettek a nyugdíjpénztárak. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.

Aki szeretné, jövőre a kormány tervei szerint kiveheti az önkéntes nyugdíjpénztárakból a megtakarítását, ha lakáscélra használja fel – hívja fel a figyelmet a Bank360 szerkesztőségünkbe is eljutatott elemzésében. Az már most látszik, hogy az eddig nyugdíjkiegészítésre gyűjtött pénzük ingatlanba fektetéséről egy olyan év után dönthetnek majd a tagok, amelyben a legtöbb pénztári portfólió kiválóan teljesít. A legutolsó, szeptemberi inflációs adat már csak évi 3 százalék volt, és ennél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető portfólióadatok szerint a nyugdíjpénztárak kivétel nélkül magasabb hozamot értek el.

Kilenc hónap után a legalacsonyabb hozam az idén 4,28 százalékos, de van olyan önkéntes nyugdíjpénztári portfólió is, amelynek az árfolyama az év eleje óta 17,67 százalékot emelkedett, és sok nyugdíjpénztári alap történelmi csúcson áll. A magánnyugdíjpénztáraknál is jó a helyzet. Az összeolvadások után megmaradt két intézmény, a Budapest és a Horizont mindhárom portfóliójának bőven infláció feletti a hozama.

Nem árt, ha jól utánaszámolunk mi éri meg jobban
Nem árt, ha jól utánaszámolunk mi éri meg jobban
Fotó: Depositphotos

Nagyobb kockázat, magasabb hozam

Az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési portfóliói közül az idén a legjobban a magas részvényhányadot tartók teljesítettek. A listát az Allianz kockázatvállaló portfóliója vezeti 17,67 százalékos 9 havi teljesítménnyel, az OTP dinamikus alapja pedig 15,9 százalékot szedett magára - ez a két portfólió jóformán csak részvényekbe fekteti be a tagok pénzét. A szintén magas kockázatot vállaló Pannónia Gyémánt árfolyama 14,63 százalékot emelkedett január óta, és alig valamivel marad el ettől az Aranykor ESG alapja, amely 14,56 százalékos hozamot ért el. Ez utóbbi nyugdíjalap fenntartható cégek részvényeiből válogat, az ESG (environmental, social, government) rövidítés ugyanis a környezetvédelmi, társadalmi és irányítási szempontból fenntarthatóságra törekvő cégekre utal.

A magasabb, 40 százalék fölötti részvénykitettségű növekedési alapok hozama jellemzően 10 százalék fölött van az idén, a pénztártagok többségének megtakarítása viszont a közepesen kockázatos kiegyensúlyozott portfóliókba került, amelyek 25-40 százalék közötti arányban tartanak kockázatos eszközöket, például részvényeket. Két számjegyű hozamok ezeknél nincsenek ugyan, de nem lehet panasz a teljesítményükre, hiszen 9 hónap után általában 8-10 százalékos pluszban állnak. Az Aranykor Egyensúly alapja 9,84 százalékot emelkedett, és nem sokkal marad el ettől az ország legnagyobb nyugdíjportfóliója, az OTP kiegyensúlyozott alapja sem, amely 9,34 százalékot emelkedett.

A klasszikus alapok is infláció fölött hoznak

A legalacsonyabb hozam az idén a jellemzően döntő részben állampapírokat tartó klasszikus portfóliókban van. Az Aranykor ezúttal is megverte a mezőnyt, 8,82 százalékos hozamot ért el az alapja, a többi klasszikus portfólió 4,28-6,08 százalék között emelkedett.

Az árfolyam-emelkedés mérték attól is függ, mennyi hosszú és mennyi rövidebb lejáratú állampapírt vásároltak a pénztárak. Vannak olyan pénztárak, amelyeknél több alacsony kockázatú portfólió is van, az egyik a “klasszikus”, amely valamivel hosszabb állampapírokat tart, a másik pedig egy kimondottan kockázatmentes, pénzpiaci alap. Utóbbiak árfolyama kevésbé emelkedett az idén, de a reálhozam eddig mindenhol megvan - hívja fel a Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

A magánnyugdíjpénztárak is jó formában vannak

A harmadik negyedév végére két magánnyugdíjpénztár maradt a hazai piacon. A Szövetség a Horizontba olvadt be, a Budapest és az MKB Nyugdíjpénzár magán ága szintén összeolvadt az MBH-s fúziók után. A jegybanki adatok alapján a megmaradt két pénztár mindegyik portfóliója szépen teljesített. A magánnyugdíjpénztáraknál a növekedési alapok a legnagyobbak, a Budapestnél ennek az árfolyama 11,46, a Horizontnál 11,13 százalékot emelkedett.

A Horizont kiegyensúlyozott alapja 8,23 százalékos pluszban állt szeptember végén, a Budapesté csaknem 7 százalékosban, a Horizont klasszikus alapja 6,24, a Budapesté 4,65 százalékot emelkedett. A magánnyugdíjpénztáraknál a tagok számára különösen fontos, hogy a hozamok az infláció fölött alakuljanak, mivel ha vissza akarnak lépni az állami nyugdíjrendszerbe, hogy 100 százalékos állami nyugdíjat kapjanak, ezt a reálhozamot visszaigényelhetik.

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el. Ezek a reálhozamok a magyarországi magas inflációban a következő években elégtek, lenullázódtak, de mostanában már ismét egyre nagyobb kifizetésekre számíthatnak a tagok.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG