Még egy lépést hátra
Az egészségügyi salátatörvénybe csomagolták a nyugdíjrendszer "átalakításának" újabb fejezeteit: ezek szerint a kormány ebben a ciklusban már nem fut neki az ígért, egyéni nyugdíjszámlák kialakításának úgy, ahogy azt eredetileg tervezte. Az egyéni számlák elstartolnak, de 0 forinttal, azaz a korábban a magánnyugdíjpénztáraknál felhalmozott megtakarításokat nem vezetik át azokra, ezt a passzust ki is veszik a korábbi jogszabályokból, vagyis egyelőre csak a 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott nyugdíjjárulékok kerülnek fel a számlákra. Erről jövő héten dönthet is a Parlament - írja a hvg.hu.
0 forintos start
A Privátbankár ez ügyben már korábban megkereste a nyugdíjreformot tovább vivő Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI), mely már februárban úgy nyilatkozott munkatársunknak, hogy a korábban a nyugdíjpénztáraknál felhalmozott megtakarításokkal szemben az egykori tagok semmilyen igénnyel nem élhetnek már, azokat a számlákat lezárták ugyanis. A szaktárca akkor azt mondta, az egyéni számlák kialakítása azért lehet például fontos, mert így a munkavállalók követhetik, hogy a munkaadók milyen jövedelem után fizetik be utánuk a járulékokat. A februári válaszokból az tűnt ki, hogy a kormány csak technikailag tesz eleget annak az ígéretének, hogy az egyéni számlák elkészülnek, a mostani módosító után nem túlzás azt állítani, hogy látszatmegoldásról van csupán szó.
Tulajdonjogot sértett az állam?
Ez persze nem zárja ki azt, hogy később ne hoznák létre azokat az egyéni számlákat, melyek tartalmazzák a korábbi befizetéseket - az ehhez szükséges adatdömping rendelkezésre áll amúgy. Ha ez meg is lesz, attól még az egykori tagok nem fognak jobban aludni: tekintve, hogy egykori megtakarításaikkal szemben már semmilyen igénnyel nem élhetnek. Sőt, egyelőre az önkéntes befizetéseken képződött hozamokat is lenyelte az állam, miközben az ombudsman szerint ez sérti a magántulajdont: "pusztán az állami bevétel növelése nem szolgáltathat alapot a tulajdonhoz való jog által védett jogosultság korlátozásához" - szól a biztos jelentése. Hogy mi lesz ezekkel a befizetésekkel, mi lesz, arról egyáltalán nem kaptunk választ az EMMI-től, az NGM ugyanakkor jelezte, hogy a minisztériumban készül már a válasz, de egyéb részleteket erről nem sikerült eddig megtudnunk (a nyugdíjrendszer átalakítása több tára között oszlik meg, jelenleg az erőforrás- és a gazdasági tárca foglalkozik a reformmal).
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
7 órája
-
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
8 órája
-
Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
8 órája
-
Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
8 órája
-
Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
9 órája
-
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
9 órája
-
Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
9 órája
- Mennyit drágultak a a Lidl, a Penny és az Aldi üzletei?
- Bebetonozhatja az uniós forrásokat ellenőrző igazgatót a korábbi fideszes államtitkár
- Donald Trump bukása komoly piaci felfordulást hozhat
- Radó Péter oktatáskutató: Az új költségvetés ellenére marad az eddigi beteg rendszer
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Lesz mit elemeznie Lannert Juditnak: átfogó kép érkezett a magyar közoktatásból
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány.
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy pontos tulajdonosi adatokat tisztázzon.
-
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38 -
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12
További hírek >
-
Nagyot álmodnak a magyar vállalkozók, de fillérekből akarnak piacvezetők lenni
17:04
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
2026. november 2. 09:57

