5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A bankok úgy dobálják érte a százezreket, mintha év végén lejárna ez a hitelforma. Most újabb nagyágyú szállt versenybe a kedvezményes hitelt igénylőkért, több bank pedig meghosszabbította a lejáró akcióját. 

Még magasabb fokozatba kapcsolt a bankok versenye a kamatmentesen törleszthető, 10 millió forintos babaváró hitel folyósításáért. Több nagybank is meghosszabbította az eredetileg szeptember végén lejáró akcióját, ráadásként pedig az OTP is beszállt az igénylőkért folyó harcba. Így már az összes nagy hitelintézet extra pénzt kínál az ügyfeleknek abban az esetben, ha nála veszik fel a babaváró kölcsönt. A mézesmadzag jellemzően 100-150 ezer forintos egyszeri jóváírás, amiből a maximális hitelösszeg mellett is kijön akár három havi törlesztőrészlet. Van olyan bank, amelyik már 180 ezer forintig srófolta fel a kedvezményét.

Forint-hegyek állnak az igénylők előtt. Fotó: Depositphotos
Forint-hegyek állnak az igénylők előtt. Fotó: Depositphotos

A gyermekvállalás teljesítésével kamatmentéssé tehető vagy akár támogatássá átalakítható babaváró hitel már a három évvel ezelőtti indulása idején is nagyon vonzó volt, a 10 százalékos lakáshitelek és 15 százalékos személyi kölcsönök idején pedig szinte már kihagyhatatlan ajánlat. A bankoknak pedig ennyit is megér, hogy náluk ne hagyja ki az ügyfél a babavárót, amelynek a 2023-as meghosszabbítását ugyan már hónapokkal ezelőtt bejelentette a kormány, de erről azóta sem született meg a jogszabály. Ezért a bankok honlapjain és ajánlataiban nem elírás vagy megtévesztés a 2022 végi dátum, ők is a hivatalos meghosszabbításra várnak, addig viszont gőzerővel akcióznak - írja a Bank360.hu.  

A babaváró kölcsönnel akciózó pénzintézetek sorába lépő OTP Bank egyszeri 80 ezer forintos jóváírást ígér, ha nála köt valaki szerződést. A kedvezmény 2022. november 15-ig érvényes, attól függetlenül, hogy az ügyfélnek korábban volt-e az OTP Banknál vezetett bankszámlája. Feltétel azonban, hogy a babaváró hitelt igénylőnek legalább 21 évesnek kell lennie, ami szigorúbb, mint a jogszabályban szereplő 18 éves korhatár. A jóváírás a hitelfolyósítást követő 10. napig megtörténik.

A CIB Bank év végéig meghosszabbította korábbi jóváírási akcióját, így az 2022. október 1. és december 31. között is érvényes. A jóváírás mértéke továbbra is 130 ezer forint, melynek a feltétele, hogy a kölcsön folyósítása megtörténjen legkésőbb 2023. február 28-ig. 

Az Erste Banknál 2022. április óta van érvényben az a jóváírási kedvezmény, mely akár 120 ezer forintot is jelenthet az igénylőknek. Az akciónak nincs végdátuma, visszavonásig érvényes és más kedvezménnyel nem vonható össze. Emellett Erste Max hitelkártya igénylése esetén Babaváró csomag is elérhető, mely öt bababoltban is igénybe vehető. Az akció során a szerződéskötést követő egy évben 10 százalékos visszatérítést kapnak az igénylők a vásárlások árából. 

A Gránit Bank tartja a kedvezményes ajánlatát, 2022. november 30-ig lehet élni a lehetőséggel. A határidőig hiánytalanul benyújtott babaváró kölcsönigénylések esetén a bank egy alkalommal 150 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Ebből az összegből akár három törlesztőrészlet is kifizethető az 50 ezres törvényi maximummal számolva. Ehhez a folyósításnak meg kell történnie 2022. december 31-ig, illetve az OTP-hez hasonlóan itt is magasabb a minimum életkor, mint a rendeletben, 23 év.  

A K&H Bank szintén tartja a 2022. május 13. óta érvényes jóváírási akcióját, amely 120 ezer forintot jelenthet az igénylőknek. A jóváíráshoz a maximális 10 millió forintot kell felvenni, a jóváírásra pedig a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

A CIB-hez hasonlóan a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank és Takarékbank jóváírási akciói is meghosszabbodtak, 2022. november 30-ig. Az elérhető összeg mindkét banknál 130 ezer forint, ehhez viszont legalább 9 millió forintot kell felvenni. További feltétel, hogy az akció kezdő időpontjában nem lehet az MKB Banknál és a Takarékbanknál már folyamatban lévő babaváró hiteligénylés.

A Raiffeisen Banknál a babaváró hiteles 120 ezer forintos jóváírási akció akár más kedvezménnyel is összeköthető, ami egy házaspárnak összesen akár 180 ezer forint plusz pénzt is jelenthet. A 120 ezer forintos jóváírás feltétele, hogy a hitelt 2022. december 9-ig igényeljék meg, és a bank 2022. december 23-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósítsa a kölcsönt. Emellett a 2022. október 3. és december 9. között, egy éves hűségnyilatkozattal megnyitott bankszámlával a pár tagjai fejenként további 30-30 ezer forintra tehetnek szert, így összesen 180 ezer forint jóváírást kaphatnak.

Az UniCredit Bank kedvezménye szintén 2022. november 30-ig vehető igénybe, a jóváírás mértéke pedig szintén 150 ezer forint. Az összeget a bank a babaváró kölcsön folyósítását követő hónapban írja jóvá, feltéve, hogy az megtörténik 2022. december 31-ig. A kedvezmény feltétele, hogy az igénylő új ügyfél legyen, ami azt jelenti, hogy a hiteligénylés befogadásának időpontjában nincs UniCredit lakossági bankszámlája, vagy van ugyan, de annak szerződését 2022. szeptember 1-jén, vagy azt követően kötötte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG