2p

Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.

2025 első felében látványos növekedés történt a SZÉP-kártyás forgalomban a tavalyi év azonos időszakához képest. A K&H Bank adatai szerint a bővülés meghaladja az 1,5 milliárd forintot: míg tavaly az első hat hónapban valamivel több mint 14 milliárd forintot költöttek, idén ez az összeg már 15,5 milliárd forint fölé emelkedett. A növekedés hátterében többek között a tavaly év végén bevezetett jogszabályi módosítások és a felhasználási lehetőségek bővülése áll. Ezt támasztja alá, hogy nemcsak a forgalom, hanem az elfogadóhelyek száma is dinamikusan nőtt: január 1. óta több mint 3600 új elfogadóhely csatlakozott, amelyek közül több mint 2000 lakásfelújítással kapcsolatos szolgáltatást nyújt. Így a bank elfogadóhelyeinek száma összesen már elérte a 46 ezret.

Az idei évben január óta a K&H ügyfelei több mint félmilliárd forint értékben fizettek SZÉP kártyával lakásfelújítási kiadásokat, az átlagos tranzakció értéke pedig 30 ezer forint körül alakult. Bár az éves keretet személyenként határozzák meg, a jelenlegi költési adatok arra utalnak, hogy a kártyabirtokosok teljes mértékben kihasználják az erre szánt összeget.

„Az idei évtől életbe lépett módosítások a SZÉP kártyák forgalmának ugrásszerű növekedését eredményezték. Jól látszik a költéseken, hogy a felhasználók hamar megszerették, hogy a belföldi utazások, vendéglátási szolgáltatások igénybevétele mellett már otthonuk fejlesztésére is fordíthatják ezt a cafeteria elemet. A K&H 2025. január 1-je óta több mint tízezer új SZÉP kártyás ügyféllel bővült, ami jól alátámasztja a K&H kkv bizalmi index kutatás friss adatait is, miszerint a SZÉP kártya a második legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma a vállalkozások körében. A K&H-nál folyamatosan azon dolgozunk, hogy innovatív megoldásainkkal támogassuk a kártyabirtokosokat a juttatás lehető legteljesebb kihasználásában, például a nálunk egyedülálló módon évek óta elérhető digitális SZÉP kártyával, amely a tranzakciók gyors és könnyű lebonyolítását teszi lehetővé. A digitális változat is lendületes növekedésnek indult az év kezdete óta, ugyanis az első 6 hónapban összesen több, mint 400 millió forint értékben fizettek ilyen módon ügyfeleink” – mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG