3p

Az eddig tesztüzemben működő oldal a nagybank segítségével vezető szerepre törne. Magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, és áruhitelt is kínálnak. Bíznak a banki háttér meggyőző erejében.

Néhány hónappal a piacra lépését követően nagyobb sebességre kapcsol a fizz.hu — tudatta az OTP csoport tagja. A csupán piacteret nyújtó, úgynevezett pure marketplace platform üzemeltetője az OTP Bank Nyrt. százszázalékos tulajdonában álló OTP Ecosystem Kft. Többek között saját, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és OTP-s áruhitelt kínálnak a magyar vásárlóknak és kereskedőpartnereiknek. A maguk elé kitűzött cél pedig nem kevesebb, mint hogy néhány éven belül a hazai e-kereskedelem egyik meghatározó piacterévé váljanak.

Fotelból is működik az OTP új, online piactere a fizz.hu
Fotelból is működik az OTP új, online piactere a fizz.hu
Fotó: Fizz.hu

630 termékcsoportban, több százezer termék található meg a fizz.hu oldalán, ahol a forrólevegős sütőktől kezdve az elektromos rollereken át az okostévékig minden elérhető a fogyasztók számára. Az OTP Csoport leányvállalataként a legfontosabb céljuk, hogy a magyar vásárlók és kereskedők érdekeit tartsák szem előtt, akik szolgáltatásaikban élvezhetik a lokalitás előnyeit.

„Valós fogyasztói igényekre szeretnénk reagálni. Azt láttuk, hogy noha számos piactér létezik Magyarországon, ezek mégsem elégítenek ki minden igényt, nem teljes mértékben azt nyújtják, amire a magyar fogyasztóknak szükségük van” – mondta Szőcs András, a fizz.hu ügyvezetője. Hozzátette: „a GKID-vel együtt készített kutatás is igazolta számunkra, hogy az e-kereskedelemben a fogyasztóknak kiemelten fontos a megbízhatóság, a biztonság és az elérhetőség. A fizz.hu pedig pontosan ezekre az ügyféligényekre figyelve fejleszti folyamatosan szolgáltatásait”.

A legfőbb különbség a többi online piactérrel szemben, hogy a fizz.hu-nál minden nap elérhető, magyar nyelvű ügyfélszolgálat működik, így a vásárlóknak kérdés esetén nem önállóan kell felkeresni a különböző kereskedők ügyfélszolgálatát, hanem a fizz.hu jár el az érdekükben.

Megbízható háttér

Az OTP Csoport háttere a garancia arra, hogy rendeléskor a vásárló adatait és pénzét is biztonságban tudhatja. Nem kell azon aggódnia, hogy valóban a megrendelt termék, a kereskedő által ígért minőségben érkezik-e meg. További újítás és egyben egyedi a magyar piacon, hogy a fizz.hu-n a termékek OTP-s áruhitellel is megvásárolhatók, ami nemcsak a fogyasztónak kedvező, hanem a kereskedőnek is, hiszen mindenféle technológiai fejlesztés és hitelintézettel kötött szerződés nélkül értékesítheti a termékeiket áruhitel-konstrukcióban.

A kiváló árak és a széles termékkör mindenki számára adottak, de az OTP-család tagjainak – ide tartoznak mindazok, akik az OTP-nél bankolnak és használják a Kedvezményprogramot, vagy például a Simplepay, az OTP Otthon szolgáltatásait – számos további kedvezmény is elérhető lesz, kuponok vagy akciók formájában.

A fintech előretörése és a technológiai lehetőségek miatt a hagyományos bankok jó pár éve erős nyomásnak vannak kitéve. A piaci pozíció megőrzésének egyik eszköze pedig a diverzifikáció, azaz a nyitás új iparágak felé.

„Az OTP Csoport eddig is egyedülálló beyond banking (több mint bankolás) szolgáltatásokkal kísérletezett. Minden területen szeretnénk jelen lenni, ahol kihasználhatjuk az OTP kiváló ügyfélismeretét, digitalizációs tapasztalatát. Beléptünk évekkel ezelőtt az egészségügyi és az ingatlan adásvételi piacra, most pedig megvetjük a lábunkat az e-kereskedelemben is” – mondta Fischer András, az OTP Csoport innovációs igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG