3p

Egy csornai, egy zalaegerszegi, egy szombathelyi, és egy tatabányai csapat már lefoglalta helyét a Legyél Te Is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny december 8-i országos döntőjébe.

A második fordulóban, a megyei döntők első fordulójában négy megye szakképző iskolásai és technikumi diákjai bizonyították pénzügyi jártasságukat. Tudásukat a zsűri villámkérdésekre adott válaszaikkal és a hosszabb kifejtést igénylő feladatok megoldásával mérte fel. Az elődöntők november 22-én zárulnak.

Az inflációnak nemcsak a fogalmával, hanem a jelenlegi, hazai mértékével is jó, ha tisztában van az, aki érteni akarja a pénzügyi mozgásokat. Hányan alapíthatnak társas vállalkozást? Mi a teendője annak, akinek csőtörés történt a lakásában?Ilyen, és ehhez hasonló, a napi élethez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk a csapatoknak.

A Privátbankár.hu idén ősszel már ötödik alkalommal rendezi meg a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis pénzügyi edukációs versenyt. Tavasszal hagyományosan az ország gimnazistái versenyezhetnek, ősszel pedig a szakképző iskolások és technikumi diákok. Az aktuális versenyre az október 14-ei határidőig 1055 négyfős csapat jelezte részvételi szándékát, ami rekord a verseny 2020 óta íródó történetében.

Az első megyei forduló győztesei:

Győr-Moson-Sopron megye
Végjáték - Győri SZC Hunyadi János Technikum, Csorna
Csapatkapitány: Pölöskei Veronika.  Felkészítő tanár: Horváthné Kocsis Katalin

Vas megye
Nyerő csajok - Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium, Szombathely
Csapatkapitány: Novák Bianka. Felkészítő tanár: Herényi-Tóth Ildikó

Komárom-Esztergom megye
KSZFM - Tatabányai SZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum
Csapatkapitány: Magyari Stella. Felkészítő tanár: Záray Dániel

Zala megye
Dream Team - Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Bontó Mátyás. Felkészítő tanár: Ács Marianna

Az országos döntőt december 8-án, személyes részvétellel rendezik meg Budapesten. Ezen nemcsak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, hanem minden sikeres diák, mert a verseny támogatói, szakmai partnerei számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára egynapos bécsi tanulmányút az Erste Banktól
  • 20 x 10 000 forintos ajándékutalványt a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak a Magyar Államkincstártól
  • 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalvány az MKB Private Bankingtól és a Takarékbank Private Bankingtól az első három helyen végző csapatnak, továbbá 50 000 forintos ajándékutalvány a „Feltörekvő Junior Klasszisnak” – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, a döntőbe jutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának
  • 200 000 forintos díj a legtöbb csapatot indító iskoláknak a Diófa Alapkezelőtől
  • az első hat legjobb csapatnak egy-egy szabadulószobás élményprogram a CIB Banktól
  • a legtöbb csapatot indító iskolának egy laptop a Magyar Biztosítók Szövetségétől
  • egyenként 50 000 forintos ajándékutalvány a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára a Fundamenta Lakáskasszától
  • az országos döntő összes résztvevő csapata ajándékcsomagot kap a támogatók jóvoltából.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG