5p

Az utolsó negyedévben jól hajráztak, de így is rekord mínuszban zártak a hazai nyugdíjpénztárak. A működésük is veszteségessé vált, amin tagdíjemelésekkel próbálnak segíteni. A taglétszám eközben csökken és rohamosan öregszik.

Csökkenő taglétszám, ráadásul rohamosan öregedő tagság, alig növekvő díjbevétel és súlyos veszteség mind a működésben, mind a befektetéseken – így foglalható össze a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak 2022-es fekete éve. 

A Bank360 elemzéséből kiderül, már az újév első napjaiban látszott, hogy a tőzsdék esése és a magyar állampapírpiac szenvedése negatív hozamokat eredményezett a legtöbb portfólióban, a magas infláció miatt pedig reálhozamra jóformán esélyük sem volt a kasszáknak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett adataiból pedig az is kiderül, a többi területen sem sikerült jól az intézmények tavalyi éve. 

A taglétszám például tovább zsugorodott – írja a szakportál. 2022 végén már csupán 1 millió 92 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tag volt Magyarországon, az utóbbi 15 évben mintegy 300 ezerrel csökkent a létszám, ennyivel kevesebb magyar takarékoskodik a nyugdíjára ebben az intézménytípusban. Ha nem sikerül a pénztáraknak megszólítaniuk a fiatalabb generációkat, akkor pedig még tovább csökkenhet a tagok száma, a meglévő tagság ugyanis egyre öregebb. Tavaly csaknem 23 ezren részesültek szolgáltatásban, 2021-ben még alig 17 ezer ember vette ki a pénzét a nyugdíjkasszákból. 

A jegybank adatai szerint ráadásul a fiatalabb tagok aránya egyre alacsonyabb, 2016-ban még több mint 66 ezer 30 év alatti pénztártag volt, öt évvel később már csak 43 ezer. A 30-45 éves tagok száma is csökkent, 466 ezerről 353 ezerre. A 45-60 éveseké ezzel szemben 477 ezerről 533 ezerre emelkedett, a 60 év fölöttieké pedig 129 ezerről 176 ezerre ugrott. Utóbbiak néhány éven belül várhatóan felveszik a megtakarításukat, és kilépnek az intézményekből, a fiatalabb generációkból pedig nem érkezik hasonló számban utánpóltás a helyükre – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. 

Egyre kevesebb fiatal gondol nyugdíjas éveire. Fotó: Pixabay
Egyre kevesebb fiatal gondol nyugdíjas éveire. Fotó: Pixabay

Hozzáteszik, valamelyes bizakodásra adhat okot, hogy legalább a tagdíjbevételek növekedtek. A tagok maguk 118,9 milliárd forintot fizettek be, a munkáltatók pedig további 37,5 milliárd forinttal gyarapították az egyéni számlákat. Tavaly azonban 14,5 százalékos átlagos inflációt mért a KSH, a befizetések összegének növekedése pedig ettől bőven elmaradt. A hagyományosan erős utolsó negyedév sem lett most olyan kiemelkedő, mint 2021-ben, 2022-ben 40,44 milliárd forint volt a munkavállalói befizetés ebben az időszakban, egy évvel korábban pedig 43,4 milliárd. 

Ez azért is aggasztó, mivel 2022-ben a befizetések utáni személyijövedelemadó-visszatérítést könnyebben fel lehetett venni. A 2021-es adóév után csak azok jutottak hozzá az adókedvezményhez, akik nem merítették ki a keretüket a családi adóvisszatérítéssel. Utóbbinak volt nyoma a számlákon, hiába nőttek 2021-ben mintegy 6 százalékkal a pénztári befizetések, az ezek után járó személyi jövedelemadó-visszatérítés volumene végül több mint 8 százalékkal csökkent. 

A lap szerint nem zárható ki, hogy sok pénztártagot elkeserített az árfolyamok esése, és ezért hagyta abba a tagdíjfizetést, vagy pedig az anyagi helyzete romlott meg a növekvő rezsi és a magas infláció miatt. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a kifizetések történelmi csúcs közelébe ugrottak, meghaladták a 127 milliárd forintot, ez 32 százalékkal magasabb a 2021-esnél. Csaknem 82 milliárd forintot vettek ki szolgáltatási kiadás címén a tagok, ez is rekord összeg. Az is rekord sajnos, hogy a kilépők is felvettek több mint 15,6 milliárd forintot a pénztárakból, annak dacára, hogy nekik ilyen esetben általában súlyos adóterhet kell fizetniük.

Árfolyam

Pedig a pénztáraknak tavaly búcsút intők valószínűleg rossz döntést hoztak, hiszen a piaci mélypontokon nem jó ötlet kiszállni egy hosszútávú befektetésből. 2022-ben a portfóliók többsége mínuszban zárhatott az év folyamán 116,25 milliárd forintos mínuszban zártak az alapok. Ekkora bukás még nem fordult elő a szektor történetében. Öröm az ürömben, hogy a negyedik negyedév már jobban sikerült, szeptember végén még csaknem 188 milliárd forint volt a portfóliók vesztesége, ebből több mint 71 milliárdnyit faragtak le a vagyonkezelők az év végére, az idén pedig tovább emelkedett az alapok árfolyama.

Maguknak a pénztáraknak is fáj persze a negatív hozam, ez az egyik oka annak, hogy a 2022-es évet 1,66 milliárd forintos rekord szintű működési veszteséggel zárta a szektor. A Bank360 ismerteti, az intézmények működési bevételének két forrása van, az egyik a tagdíjbevétel, amiből meghatározott arányban vonhatnak le. Ez 2022-ben csak minimális mértékben nőtt, miközben a pénztárak költségei több mint 9 százalékkal emelkedtek. 

A másik forrás a nem fizető tagok – ez a tagság körülbelül fele lehet – számlájáról elvonható összeg. Tőlük az intézmények a minimális tagdíjak után járó működési célú elvonást vehetik el, de csak akkor, ha van pozitív hozam. Tavaly pedig nem a legtöbb portfóliónál nem volt, így ez a bevételi forrás elapadt. 2021-ben még ezen a címen 1,24 milliárd forintnyi bevételhez jutott a szektor, tavaly már csak 149 millió forinthoz. A működési célú bevételek emiatt 12,5 százalékkal 6,56 milliárd forintra estek vissza. 

Valószínűleg ez is volt az egyik oka annak, hogy az elmúlt hónapokban több pénztár is bejelentette: növeli az elvárt minimális befizetés (egységes tagdíj) összegét. A növekvő költségek finanszírozásához ugyanis a bevételek növelése elengedhetetlennek látszik. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG