3p

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai az idei ünnepeken is nyomot hagynak.

Minden második magyar ugyanannyit tervez költeni, mint 2020-ban, 26 százalék pedig idén még kevesebbet tud az ünnepekre fordítani. Ők leginkább a romló anyagi helyzetük miatt tesznek így – derül ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából.

Ünnepi adok-kapok

A magyarok harmada egyáltalán nem tervez ajándékot adni szeretteinek idén karácsonykor. A korábbi években a lakosság közel 80 százaléka kerekedett fel és költött erre a célra, tavaly már kevesebben (70 százalék), míg ez idén mindössze a 67 százalékukra igaz.

A magyarok harmada egyáltalán nem tervez ajándékvásárlást. Fotó: Depositphotos
A magyarok harmada egyáltalán nem tervez ajándékvásárlást. Fotó: Depositphotos

Az ajándékokra költött összeg várhatóan még az idén sem fogja elérni a járvány előtti szintet. Azok, akik tervezik meglepni a családjukat, a barátaikat, átlagosan 35 800 forintot szánnak erre összesen, míg 2017-ben ez az összeg átlagosan mintegy 41 ezer forint volt.

A többség novemberben kezdte meg a karácsonyi ajándékok megvásárlását és jellemzően 4-6 embert terveznek megajándékozni. Az alacsonyabb jövedelműek igyekeznek 1-3 ajándékozottra szorítkozni. A többség a fizetéséből (56 százalék), illetve a megtakarításaiból (44 százalék) szán költeni ajándékokra, hitelt erre a célra a tavalyi évhez hasonlóan a magyarok 7 százaléka venne fel.

A hosszú szállítási idő, a magas vámok és a készlethiány miatt csökkenhetett azok aránya, akik külföldi internetes oldalakról rendelnének karácsonyra: míg 2017-ben a magyarok 23 százaléka választotta ezt a lehetőséget, 2020-ban már csak 17, idén pedig mindössze 10 százalék – ellenben a hazai webshopokkal, ahol a lakosság közel fele vásárol az ünnepekre. A tavalyi lezárások után viszont sokan személyesen szeretnének ajándékot venni: a magyarok fele bevásárlóközpontokba, szupermarketekbe tervez menni. Számuk még mindig kevesebb, mint a válság előtti években, amikor 60 százalék körül mozgott a plázákban ajándékra vadászók száma.

Kis karácsony, nagy karácsony...

A Cofidis kutatása szerint a tavalyi szerényebb karácsonynak sokan látják a jó oldalát. Bár a személyes találkozások elmaradásának idén már nem örülnének, a tavalyi változások jó részét sokan örömmel tartanák meg. A magyarok közel negyven százaléka kevesebb vendéget fogadott tavaly karácsonykor, kevesebbet költött ajándékokra és vendéglátásra, viszont annál több időt töltött otthon a szeretteivel. Azok közül, akik tavaly szerényebben és meghittebben ünnepeltek, több mint felük idén és a későbbiekben is így tervezi: több időt szánnának a szűk családra és saját magukra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tolonganak az emberek az önkéntes pénztáraknál
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:47
Rekordokat döntött az új belépők száma, rekordot döntött a kezelt vagyon mérete is.
Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
Személyes pénzügyek Akkorát mentek a decemberi keresetek, hogy már egy átlagfizetéssel is kijön a legmagasabb személyi hitel
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 12:58
Az átlagbér feléből már kijön a havi törlesztő.
Személyes pénzügyek Hoppá, hagytak egy kiskaput a készpénzfelvevős rendeletben?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:16
Akár 300 ezer forintnál is többet lehet díjmentesen felvenni, ha ügyes valaki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG