4p
Azt egy pillanat alatt el lehet dönteni, hogy bezárjuk az ország összes boltját, az újranyitás azonban ennél sokkal macerásabb folyamat - örülhetnek a honatyák, hogy csak egy országot kell irányítaniuk egyéni képviselői indítványokkal, nem pedig egy hipermarketet kell üzemeltetniük. Hiába a népakarat, nem elég megfordítani a Zárva táblát a fotocellás áruházajtón...

A hét közepén rohamtempóban törölte el a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt (és egyébként a 100 százalékos vasárnapi bérpótlékot is) az Országgyűlés: hétfőn értesült a nyilvánosság arról, hogy vasárnap akár már ki is nyithatnak az üzletek, kedden már el is fogadták a törvénymódosítást.

Az országot irányítani azonban jóval könnyebb, mint egy áruházat - legalábbis az időről időre előkerülő fénysebességgel történő törvénykezés erre utal. A jó előre meglévő munkarendek, beosztások átírása nem könnyű feladat, ahogy az áruházi készletek tervezésénél sem mindegy, hogy van-e egy plusz nap a héten vagy nincs. Egy hipermarketet kinyitni nem csak annyiba kerül, hogy átfordítjuk az ajtón a Zárva táblát, hogy a Nyitva felirat legyen kifelé.

Nem véletlen, hogy annak ellenére, hogy szinte csak órák vannak hátra vasárnapig, elég lassan oszlik a köd akörül, mely láncok mely üzletei tudnak kinyitni az első újra szabad vasárnapon. Van olyan cég is, ami jelezte: bár a törvényi lehetőség adott, mégsem nyitják ki még most vasárnap üzleteiket (milyen jó, hogy nem kötelező).

Amit tudunk: Lidl, Hervis, Auchan, Spar + Aldi

A Lidl azt közölte a Privátbankár.hu-val: a munkavállalók érdekeit is szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy az elkészült heti munkaidő-beosztásokat tiszteletben tartva most vasárnap még nem nyitják ki üzleteit.

Egyszerű a helyzet a Hervisnél is: ha a héten a Parlament is megszavazza a változást, a 27 hazai Hervis üzlet már most vasárnap kinyit - ezt az elsők között közölték, rögtön azután, hogy Rogán Antal visszavonulót fújt.

Az Auchan ma azt közölte: vasárnap, április 17-én reggel 8 és 20 óra között nyitva tart és várja vásárlóit az Auchan 14 áruháza (Albertfalva, Budakalász, Budaörs, Csepel, Csömör, Debrecen, Dunakeszi, Kecskemét, Miskolc Csabai Kapu, Solymár, Soroksár, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok).

A Spar honlapja szerint Ajkán, Szombathelyen, Komáromban, Tatabányán, Győrben lettek volna nyitva a szupermarketek, ha életben maradt volna a boltzár. Elsőre annyit közöltek: csak akkor nyitnak ki egy áruházat, ha a vásárlói visszajelzések ezt indokolják. Ilyen helyszínek lehetnek a belvárosi területek vagy az idegenforgalmilag frekventált helyek. Aztán pénteken délután bejelentették: április 17-én csak a már korábban is betervezett 67 áruház nyit majd ki. Az üzletek listáját itt találhatjuk >>

Frissítés: cikkünk megjelenése után jelentette be az Aldi: mind a 108 üzletét kinyitja vasárnap. Április 17-től vasárnaponként 8 és 18 óra között várják a vásárlókat.

Az utolsó pillanatig megmarad a bizonytalanság

Az IKEA azt közölte: természetesen tervezik a vasárnapi nyitást, azt azonban még vizsgálják, hogy mikortól - magyarán nem tudni, hogy ez már a mostani hétvégét is érinti-e. Weblapjukon mindenesetre a cikk írásakor még az szerepel az áruházaknál: vasárnap zárva.

A CBA csak annyit mondott eddig. csak ott nyitnak ki, ahol a vásárlók ezt szeretnék; a CBA honlapján csak a korábbi boltzár hatálya alatt is nyitva lévő üzletek vannak fent, az április 17-i dátumhoz nem írtak semmi különlegeset.

A Tesco komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ki tudjon nyitni vasárnap: tripla bért ígértek azoknak a dolgozóknak, akik hajlandóak felvenni a munkát most vasárnap. Az akciónak még nincs meg az eredménye, érdeklődtünk a sajtóosztályon, de a következő órákban biztosan minden szerkesztőségbe érkezik majd egy közlemény.

Frissítés: ahogy vártuk, a Tesco közleménye is befutott délután: a Tesco úgy döntött, hogy április 17-én, vasárnap, 147 áruházát nyitja meg a vásárlók előtt - a lista és az indoklás itt található >>

Nagy a csend a Facebookon

Abból is látszik, hogy az utolsó pillanatban születhet meg a döntés, hogy a kiskereskedelmi láncok nem viszik túlzásba a vásárlók értesítését megszokott csatornáikon, pedig most ez érdekli legjobban az embereket. Sem a honlapjaikon, sem az ilyen üzenetek célba juttatására kiválóan alkalmas közösségimédia-felületeken nem szólnak egy szót sem a témáról. Szülinapi akciók, kedvezményes ajánlatok, színes hírek, nyereményjátékok persze bőven vannak a Facebookon. (Dicséretes kivétel az Auchan, amely ezzel az információval indít honlapján.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Látványosan nőtt a lízingpiac
Herman Bernadett | 2026. február 24. 12:37
A finanszírozott összeg és a szerződések száma is növekedett tavaly a lízingpiacon. 
Személyes pénzügyek Mobilba költöztek a SZÉP-kártyák is: szintet lépett a hazai cafeteria-piac
Fülöp Norbert Attila | 2026. február 23. 19:26
Végre a cafeteria is utolérte a mindennapokat: már a SZÉP-kártyánkat sem kell feltétlenül előbányásznunk a pénztárcánkból, ha ebédelni megyünk vagy szállást fizetünk. Ami 15 éve még papíralapú utalvány volt, az mára digitálissá vált. A BiztosDöntés.hu szakértői rámutatnak, hogy ez a váltás nem csupán kényelmi fejlesztés, hanem a juttatások hatékonyabb elköltésének egyik legfontosabb eszköze.
Személyes pénzügyek Külföldre viszik a pénzüket a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 15:07
Egyre több pénzt visznek külföldi bankokba a magyarok az MNB adatai szerint. Mi ennek az oka, és miért nehéz külföldön számlát nyitni? – erről is beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.   
Személyes pénzügyek A lét a tét: tagdíjfizetésre buzdít a legnagyobb magánnyugdíjpénztár
Herman Bernadett | 2026. február 23. 10:19
15 évvel az államosítás után bebizonyosodott: megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban. Az egyenlegek nagyra nőttek, a nyugdíjba vonuló tagok 2-3 millió forintos reálhozamokat tudtak felvenni. Mégis végelszámolás fenyegeti az intézményeket, ezért minden évben tagdíjfizetési kampányt kell indítaniuk. 
Személyes pénzügyek Így inflálják el a pénztől roskadozó számláikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:03
A magyarok egyre több pénzt tárolnak számláikon egy friss elemzés szerint.
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Ha itt megjelenek a NAV emberei, torkán akadhat a falat
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 15:52
Ünnepnapra készülnek, sok helyen, váratlanul is találkozhatunk a revizorokkal. 
Személyes pénzügyek Inkább eurót akar? Van rá mód, hogy így érkezzen a magyar fizetés is
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 14:49
Elmondta a megszólalatatott szakértő milyen együttállás esetén leehetséges mindez. 
Személyes pénzügyek Akkorát mentek a decemberi keresetek, hogy már egy átlagfizetéssel is kijön a legmagasabb személyi hitel
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 12:58
Az átlagbér feléből már kijön a havi törlesztő.
Személyes pénzügyek Hoppá, hagytak egy kiskaput a készpénzfelvevős rendeletben?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:16
Akár 300 ezer forintnál is többet lehet díjmentesen felvenni, ha ügyes valaki.
Személyes pénzügyek A nulla forint az új kulcsszó a lakossági számlacsomagoknál
Homa Péter | 2026. február 19. 18:29
Az ingyenes dolgokat mindenki szereti, nem csoda, ha mindig is voltak nulla forintos banki szolgáltatások. Egy időben ezek az aranykorukat élték, de a pénzügyi tranzakciós illeték tönkretette ezt a piacot, és csakhamar visszaszállingóztak a banki díjak. Az utóbbi időben azonban újra megjelentek a nulla forintos csomagok, sőt a BiztosDöntés.hu elemzése szerint még díjmentes tranzakciókkal is találkozhatunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG