2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A németek kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják a magyar átlagnak.

Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek - derült ki egy friss kutatásból. A K&H Bank közleményének adataiból, illetve a német Egmont Ehapa kiadóvállalat és az angol Halifax Bank felméréséből kiderül az is, hogy a magyar 8-14 éves korú gyerekek átlagosan havi 4 ezer forintos zsebpénzével szemben a német 6-13 évesek 27,65 euróval, körülbelül 8700 forinttal rendelkeznek, míg egy 8-15 éves angol gyerek hetente 6,35 fontból, körülbelül 2400 forintból gazdálkodhat.

Jobban nőttek, mint a felnőtt fizetések

A Londonban élő gyerekek 2 fonttal több, mintegy 12 500 forintnak megfelelő havi zsebpénzhez jutnak. A brit felmérés szerint a zsebpénz összege 2014-ig gyorsabb ütemben nőtt, mint a felnőttek fizetése.

A gyerekek az évközben összegyűjtött pénzükből leginkább a vakáció alatt próbálhatják ki a gazdálkodást, a nyári táborokban például a pénz beosztását, illetve a "pénzügyi döntések" következményeit.

A pénzügyi tudatosság erősödik a gyerekekben, ha tájékoztatják őket a napi keretösszegről, például az olyan költségelemekről, mint a fagyi vagy az üdítő ára - jegyzi meg a közlemény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG